Férfi kosár NB I: „Nem tudtam jobbat kiötleni” – ezért távozott Dzunics a Pakstól

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 12:54
null
Dzunics Braniszlav (jobbra) távozott, Jan Pavlík (balra) ül le a paksi kispadra (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Nem látott más megoldást, így a hirtelen felmondás mellett döntött a paksi Atomerőmű SE edzője, aki úgy érezte, ezzel talán sikerül felrázni a negyeddöntőbeli búcsútól egyetlen vereségre lévő paksi együttest.




– Ennyire kilátástalannak érezte a helyzetet?
– Nem, ez ennél sokkal bonyolultabb − válaszolt a Nemzeti Sport kérdésére Dzunics Braniszlav, a férfibajnokságban szereplő Atomerőmű SE korábbi vezetőedzője, aki a keddi, Szeged elleni negyeddöntő második mérkőzése után azonnal lemondott, így a pénteki harmadik találkozón már Jan Pavlík másodedző irányítja a paksiakat. − Úgy éreztem, sokkszerű élményt kell átélniük a játékosoknak ahhoz, hogy legyen esély győzni, akár csak egyszer is a Szeged ellen.

– Sokan cserben hagyásként értelmezik az akcióját.
– Most nem én vagyok a lényeg, nem akartam ellopni vagy magamra irányítani a figyelmet. A felelősséget vállalom az eredményekért, de nem találtam más megoldást arra, hogy valami felrázza a fiúkat. Úgy vélem, a távozásom után nélkülem nagyobb esélyük van nyerni Szegeden, szurkolok nekik. Én nem tudtam jobbat kiötleni, hasonlatként azt mondanám, ez egy kétségbeesett halálraítélt utolsó próbálkozása arra, hogy megmeneküljön. Azért abban biztos vagyok, több van bennünk, mint amit a rájátszásban mutattunk. Ugyanakkor leszögezném, a Szeged eddig egyértelműen jobban játszott, fantasztikus idényt fut, hiszen harmadik lett az alapszakaszban, ami szenzációs eredmény.

– A lefújás után közölte Tóth János szakosztályvezetővel, hogy távozik. Mi volt a reakció?
– Meglepődött, de utána megbeszéltük, hogy közös megegyezéssel távozom. Nem kellett nagyon alkudozni vagy tárgyalni a feltételekről, mert lehet, hogy három nap múlva véget ért volna az idény, ha harmadszor is kikapunk.

– Így még nem jött el egyetlen klubtól sem.
– Persze hogy nem, most sem azért tettem, mert kibírhatatlan lennék vagy mert a munkafeltételek rosszak lettek volna, netán összevesztem volna bárkivel. Pakson rendezettek a viszonyok, megvannak a feltételek a jó munkához, szerettem itt dolgozni.

– Kissé alulteljesítettek, csak a hatodik helyen zárták az alapszakaszt. Miért?
– Elég, ha annyit mondok, hogy a legjobb játékosom, Lóránt Péter szinte az egész idényben sérüléssel bajlódott, és csak tizenhat alapszakaszmeccset játszhatott. Továbbá háromszor sújtott le ránk a koronavírus, háromszor kellett karanténba vonulni és hetekig tartalékos csapattal játszani. Tudom, mindenkinek nehéz ez a bajnoki idény, de úgy érzem, mi különösen szerencsétlenek voltunk.

– Mi vár önre a jövőben?
– Fogalmam sincs, remélem, kapok ajánlatot Magyarországon, mert szeretek itt élni és dolgozni.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Április 23., péntek:
18.00:
DEAC–Alba Fehérvár
18.00: Naturtex-SZTE-Szedeák–Atomerőmű SE
18.00: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Egis Körmend
18.00: Szolnoki Olajbányász–Sopron KC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik