Férfi kosár NB I: 37 pontos sikerével újra előnyben a Szolnok

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 19:02
null
Roko Badzim (fehér mezben) 13 ponttal zárta a DEAC elleni meccset (Fotó: Nagy Balázs)
A Szolnok harminchét ponttal, 94–57-re legyőzte a DEAC-ot a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2–1-re újra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

 

A Szolnok az elődöntő első mérkőzésén 15 pontos győzelmet aratott (80–65), majd a második meccsen nyolcpontos vereséget szenvedett Debrecenben (86–94). Szoros mérkőzésre lehetett tehát számítani a harmadik felvonáson, annál legalábbis mindenképpen szorosabbra, mint ami végül kikerekedett belőle…

Az Olaj az első negyed után 21–16-ra vezetett, a nagyszünetben pedig a második játékrész második felében futott 15–4-es szériájának köszönhetően már 46–29-re. Gyakorlatilag már ekkor is reménytelen volt a DEAC helyzete, a harmadik negyedben azonban az addiginál is nagyobb volt a különbség a két csapat között, minek eredményeként a Szolnok már csaknem 40 ponttal vezetett. Az utolsó játékrészben a vendégek annyit elértek, hogy nem lett még ennél is súlyosabb a vereségük (94–57).

Folytatás jövő hétfőn, Debrecenben, ahol az Olaj 2018 márciusa óta nem nyert.

A Szolnokhoz hasonlóan simán nyert otthon a Falco is, amely a Szeged 98–74-es legyőzésével szintén egy sikerre került a bajnoki döntőtől. A szombathelyi együttesben Perl Zoltán és Benke Szilárd egyaránt 23 pontot dobott, míg Váradi Benedek a tizenegy lepattanójával emelkedett ki a mezőnyből.

A párharc negyedik meccsét hétfőn rendezik Szegeden.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–DEAC 94–57 (21–16, 25–13, 29–9, 19–19)
Szolnok, 700
néző. V: Földházi, Benczur, Frányó
SZOLNOK: WARNER 16/3, BADZIM 13/9, KOVÁCS P. 9/3, SZUBOTICS 9/3, Cakarun 8. Csere: TAIWO 14, Pongó Máté 8/6, Gibson 11/6, Rudner 3/3, Zsíros 3/3, Pallai. Edző: Gasper Potocnik
DEBRECEN: Moody 10/6, Somogyi Á. 4, Guyton 4, Drenovac 9, TÓTH Á. 9. Csere: Polyák 4, Molnár M. 5, Moore 6/6, Hines 4, Asszu 2. Edző: Kovács Adrián
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–7. 8. p.: 16–9. 14. p.: 25–20. 18. p.: 39–29. 24. p.: 59–32. 28. p.: 68–34. 34. p.: 80–40
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Fantasztikusan játszott csapatunk, ezért minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Közönségünk ismét remek volt, ilyen hangulatban lehet jól kosárlabdázni, mi pedig most nagyon jól játszottunk. A párharcnak azonban nincs vége, készülnünk kell a következő mérkőzésre.
Kovács Adrián: – Elnézést kérek mindenkitől a mutatott játékunkért. Ezúttal nem meglelően, valós tudásunk alatt játszottunk. El kell felejtenünk ezt a vereséget, és hétfőn ki kell harcolnunk az ötödik mérkőzést.

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 98–74 (26–22, 25–16, 28–17, 19–19)
Szombathely, 900
néző. V: Kapitány, Praksch, Török R.
SZOMBATHELY: VÁRADI 10/6, BENKE 23/12, BARAC 13/3, BRUINSMA 16/6, Keller Á. 8. Csere: PERL 23/3, K. Anderson 2, Doktor 3/3, Dancsecs, Kovács B. Edző: Gasper Okorn
SZEGED: GOVENS 19/6, BROWN 16/6, Dzseletovics 1, BOGNÁR 13/6, Dickey 12. Csere: Keller I. 3/3, Olasz, Kerpel-Fronius B. 6/6, Kerpel-Fronius G. 4, Mayer. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–10. 7. p.: 19–18. 12. p.: 32–24. 15. p.: 44–29. 20. p.: 51–38. 23. p.: 58–43. 26. p.: 65–50. 30. p.: 79–55. 35. p.: 86–70. 38. p.: 94–73
Kipontozódott: Doktor (28. p.), Brown (37. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Elégedett vagyok a látottakkal, az eredménnyel. Gyengén kezdtünk, az első öt percben kaptunk tizenhat pontot, de tudtunk váltani, ami nagy fegyvertény. Elsősorban a jó védekezésünknek köszönhetjük a győzelmet, nem sok csapat tudja hetvennégy ponton tartani a Szegedet. Nem ért még véget a párharc, hétfőn ugyanakkor megpróbáljuk lezárni!
Szrecsko Szekulovics: – Megérdemelten nyert a Falco. Kicsi a rotációnk, sajnos nálunk nem fér bele az, hogy egy légiós egy pontot dobjon. Ráadásul sokkal keményebben, agresszívebben játszott és védekezett az ellenfelünk, mint az előző meccsen. Jó csapat a Falco, de mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ötödik mérkőzésre kényszerítsük.

A 9–14. HELYÉRT
DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT–PVSK-VEOLIA 86–99 (28–25, 14–28, 20–20, 24–26)
Kecskemét, 200
néző: V: Cziffra, Tóth C., Pozsonyi
KECSKEMÉT: WITTMANN 17/9, Jaramaz 6, Lukács 9/9, Kucsera 5/3, Karahodzsics 10. Csere: DRAMICSANIN 15, Fazekas M. 7/3, Körmendi, IVKOVICS M. 9/3, Tóth B. 8/6. Edző: Váradi Kornél
PÉCS: Ruják A. 11/3, FUNDERBURK 17, Carev 2, Budimir 8/3, BRKICS 19. Csere: KRIVACSEVICS 17, Demeter A. 14, M. Lewis 11, Dragasevics. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 7. p.: 21–17. 13. p.: 31–31. 17. p.: 36–41. 23. p.: 45–58. 27. p.: 56–64. 33. p.: 64–80. 37. p.: 74–90
MESTERMÉRLEG
Váradi Kornél:
– Büszke vagyok a csapatomra azért, mert elértük a célunkat, mi zártunk az alsóház élén. Külön öröm, hogy a fiataljaink remekül játszottak, 38 pontot dobtak a 86-ból. Vége az évadnak, de nem áll le a munka, építjük tovább a jövő csapatát.
Dragan Alekszics: – Nem volt egyszerű feladatunk, mert három nap alatt két meccsünk volt a végén. Nehéz ilyenkor motiválni a játékosokat, de örülök, hogy győzelemmel zártuk az idényt.

A PLAYOUT ÁLLÁSA
1. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 36 18 18 2911–2929 0.750 54
2. Pécsi VSK-Veolia 34 15 19 2839–2873 0.721 49
3. OSE Lions 34 14 20 2880–2890 0.706 48
4. Kaposvári KK 34 14 20 2653–2703 0.706 48
5. Zalakerámia ZTE KK 34 10 24 2775–3019 0.647 44
6. Jászberényi KSE 34 4 30 2587–3321 0.559 38
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik