Férfi kosár Euroliga: Hangáék alaposan megizzadtak Berlinben

KERESZTURY GÁBOR (KEZDŐ5.HU)KERESZTURY GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 22:08
null
Hanga Ádámmal a soraiban az FC Barcelona 84–80-as győzelmet aratott az Alba Berlin vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 27. fordulójában.

Az újabb dupla forduló első állomásán a Real Madrid kedden Milánóban is nyerni tudott, így a Barcelonának is győznie kellett az Alba Berlin ellen, hogy tartsa a lépést ősi riválisával a második helyen. A katalánok favoritként érkeztek a Mercedes-Benz Arenába, és többek között Hanga Ádám főszereplésével jól is kezdtek (9–16), az első negyedben 27 pontot termeltek (18–27). Aki azonban ekkor azt hitte, hogy könnyű dolga lesz a Barcának, nagyot tévedett. Az Alba rendezte sorait, a sorra behulló triplákkal megbüntette a vendégek minden hibáját, és 28–11-gyel robogott át a katalán sztárcsapaton a második negyedben (46–38).

Jól jött a pihenő a Barcának, a térfélcsere után Abrines, Mirotic és Higgins vették hátukra csapatukat, akik egy 16–2-es rohanással 53–42-ről 55–58-ra fordítottak. A lendületük azonban megakadt, innentől pedig végig maximum két labdabirtoklásnyi különbség választotta csak el egymástól a csapatokat.

Így érkeztünk el az utolsó perchez, amikor is 77–78-nál Delaney negyedik triplája bizonyult a mindent eldöntő momentumnak, az utána következő büntetőcsata már nem osztott vagy szorzott. Alaposan megizzadt, de fontos győzelmet aratott a Barca a német fővárosban.

A katalánok már korábban biztossá tették továbbjutásukat a legjobb nyolc közé.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 27. FORDULÓ
Alba Berlin (német)–Barcelona (spanyol) 80–84
(18–27, 28–11, 16–28, 18–18)
Az élcsoport: 1. Anadolu Efes (török) 23 győzelem/4 vereség, 2. Real Madrid (spanyol) 21/6, 3. Barcelona 21/6, 4. Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 19/8, 5. CSZKA Moszkva (orosz) 18/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik