Férfi kosár Euroliga: dudaszós triplával menekült meg, óriási csatát nyert a Barca – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.12.31. 00:01
null
Baskonia-mámor a Real legyőzése után, középen Markus Howard (Fotó: Getty Images)
A Barcelona hatalmas, hosszabbításba torkolló csatában 99–94-re győzött a Crvena zvezda vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján, és utolérte a tabella első helyén álló Baskoniát. Az Olympiakosz jóvoltából fölényes vendégsiker született a görög derbin, az Alba Berlin is idegenben szabadult meg hetek óta tartó vereségszériájától, míg az év utolsónak véget érő mérkőzésén a Virtus Bologna szoros csatában legyőzte a Fenerbahcét.  

CRVENA ZVEZDA–BARCELONA 94–99

A Zvezda öt év, azaz hét vereség után próbált újra nyerni a Barcelona ellen, és bár a katalánok az elején elhúztak, 15 pontos előnyük is volt, végül karnyújtásnyira volt a bravúr. Sőt: a belgrádiak a harmadik negyedben nagyon elkapták a fonalat, a negyedikben tucatnyi ponttal is vezettek (72–60), és ha a rendes játékidőt lezáró dudaszóval egy időben nem akad be Nikola Mirotic triplája, nyernek. De beakadt (84–84), majd a ráadás elején Cory Higgins és Tomás Satoransky is sokkolta őket egy-egy hármassal. S bár végig szoros volt a hosszabbítás, a Barca Satoransky triplája (89–90) után már nem engedte ki az előnyt a kezéből. Az öt triplát bedobó Satoransky 19, Higgins 15, Mirotic 12 ponttal zárta az emlékezetes csatát, a hazaiaknál Nemanja Nedovics és Filip Petrusev 24-24 pontot szerzett.

PANATHINAIKOSZ–OLYMPIAKOSZ 71–95

A legutóbbi idényben az Olympiakosz simán megnyerte a két csapat Euroligában vívott derbijeit, ezúttal is kedvezőbb pozícióban várta a nagy találkozást, bár nem a legjobb formában: a megelőző két meccsét elveszítette. Igaz, a Panathinaikosz meg hármas vereségsorozatból érkezett... A lendületvétel szempontjából sem volt lényegtelen a péntek esti csata, amelynek azonban csak az első negyede volt szó szerint csata: akkor még felváltva vezettek a csapatok. A másodikban már állandósult az Olympiakosz tíz pont feletti előnye, a negyedikben pedig átlépte a harmincas határt is (50–81)… Dwayne Bacon megdobta a 30 pontot a zöldeknél, de nagyon egyedül maradt, miközben a vörösök hat tíz pont feletti játékost vonultattak fel, élükön a 19-et gyűjtő Moustapha Fall-lal, ami sokkal többet ért.

BOLOGNA–FENERBAHCE 92–88

Johnathan Motley felépült, visszatért, dobott is 26 pontot a Fenerbahcéban, szedett nyolc lepattanót, de ez a teljesítmény sem volt elég a lelkes bolognaiakkal szemben. Szoros meccs volt végig, Marco Belinelli utolsó másodpercekben értékesített két büntetője döntött. Belinellinek remek utolsó negyede volt, 18 pontjából akkor szerzett 14-et. A korábbi ligaelső Fener sorozatban negyedszer veszített.

ASVEL–ALBA 79–91

Tizenkét Euroliga-vereségből álló klubrekordot cipelt magával Franciaországba az Alba, de az utolsó dudaszókor végre elhajíthatta a csomagot. Nem úgy indult, hogy megszakad a fekete széria, hiszen a második negyedben még 12 pontos hátránya volt, de aztán lassan beindult a gépezet, és a harmadik, negyedik negyed fordulóján futott 19–2-es roham eldöntötte a meccset. Jaleen Smith 21 ponttal volt a berliniek legeredményesebb játékosa.

CSÜTÖRTÖKÖN TÖRTÉNT

A Baskonia hazai pályán 92–86-ra legyőzte a Real Madridot, és a tabella élére ugrott. A baszkok nyomában maradt a Zalgirist nagy csatában legyűrő Monaco. A további három csütörtöki mérkőzésen is hazai siker született: a Maccabi Tel-Aviv a címvédő Anadolu Efest, a Partizan Beograd a Bayern Münchent, az erőre kapó Milan a Valenciát gyűrte le.

BASKONIA–REAL MADRID 92–86

Jó előre elfogyott az összes (15 504) jegy a csütörtök esti spanyol derbire, amelyen nem egy volt baskoniás lépett pályára a Real mezében. A sérülésből gyógyuló Hanga Ádám nem volt köztük, de a többiek sem őrzik majd szép emlékként ezt az estét, hiszen Vincent Poirier megakadt két pontnál, Fabien Causeur hétnél. A hazaiak a második negyed elején vették át végleg a vezetést, és bár a Real mínusz 19-ről visszakapaszkodott mínusz kettőre, a hajrá a Baskoniáé volt. Markus Howard hat triplát vágott be, 28 ponttal zárt, Rokas Giedraitis 21-gyel, a Real-lőlistát Gabriel Deck 17 ponttal vezette, Walter Tavares 15 pontos, 12 lepattanós dupla duplát tett a közösbe.

PARTIZAN–BAYERN 83–77

A címvédő Efes és az akkor még ligaelső Fenerbahce elleni remek győzelmek gondoskodtak a szokásos jó hangulatról Belgrádban, és nem is maradt el az újabb siker. A Partizan végig vezetett, de a Bayern nem adta olcsón a bőrét, 15 pontos hátrányból visszajött, és 81–77-nél Othello Hunter triplával tovább faragta volna a hátrányt, ám Mathias Lessort blokkolta a kísérletet. Lessort 16 ponttal és 11 lepattanóval keserítette volt csapatát, Dante Exum 19 pontot szerzett a belgrádi sorokban.

MILAN–VALENCIA 90–79

A Monaco elleni, csodával felérő fordítás után spanyol ellenfelet fogadott a Milan, és a Valencia ellen is jött egy hatalmas a második félidei nekirugaszkodás: az addig is vezető hazai csapat 16–2-es rohammal lépett meg 54–52 után. A jó formába lendülő Billy Baron ezúttal is remekelt, 24 pontot szerzett – fontos triplával állította meg a spanyolok utolsó felzárkózási kísérletét 77–73-nál –, és bár odaát Bojan Dubljevics felülmúlta a termését, az ő 26 pontjából csak öt született a második félidőben.

MONACO–ZALGIRIS 84–82

A Milan elleni lefagyás után körvonalazódni látszott egy kellemetlen hazai vereség, szinte végig a Zalgiris vezetett. A kiváló napot kifogó Elie Okobo (22 pont) azonban nem hagyta annyiban, 66–72 után fontos kosarakkal fűtött egy 12–2-es száguldást, és ő volt az is, aki 16 másodperccel a vége előtt büntetőből megszerezte a meccs utolsó pontját. A litvánok még támadhattak egy utolsót, de elbaltázták a triplalehetőséget.

MACCABI TEL-AVIV–ANADOLU EFES 80–72

Átmeneti hullámvölgy után jó passzba kerülő Maccabi fogadta a címvédőt, amely szintén most kezd belelendülni. A negyedik negyed kezdetén úgy tűnt, az Efes bírja jobban a fordulatos csatát, ám Lorenzo Brown (23 pont) vezérletével a Maccabi 20–2-es rohamot vágott ki, és megfordította a meccset. A vendégek mérlegét 16 labdaeladás csúfítja (5 a záró negyedben), a Maccabiét feleannyi. Will Clyburn 20 ponttal finiselt a török csapatban, a hosszú sérülés után visszatérő Shane Larkin csupán négyig jutott.


FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
December 29., csütörtök

Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)–Real Madrid (spanyol) 92–86
Partizan Beograd (szerb)–Bayern München (német) 83–77
Emporio Armani Milan (olasz)–Valencia Basket (spanyol) 90–79
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Anadolu Efes Istanbul (török) 80–72
Monaco (francia)–Zalgiris Kaunas (litván) 84–82
December 30., péntek

Panathinaikosz (görög)–Olympiakosz Pireusz (görög) 71–95
Crvena zvezda (szerb)–Barcelona (spanyol) 94–99 – hosszabbítás után
Virtus Segafredo Bologna (olasz)–Fenerbahce (török) 92–88
ASVEL Villeurbanne (francia)–Alba Berlin (német) 79–91

AZ ÁLLÁS
1. Baskonia16115
1362–12800.688
2. Barcelona16115
1275–12220.688
3. Monaco 16115
1302–12790.688
4. Olympiakosz1610
6
1391–12460.625
5. Fenerbahce 1610
6
1341–12490.625
6. Real Madrid 1610
6
1337–12560.625
7. Maccabi Tel-Aviv 169
7
1304–12900.562
8. Anadolu Efes168
8
1311–12320.500
9. Zalgiris Kaunas168
8
1223–12530.500
10. Crvena zvezda 168
8
1191–12340.500
11. Partizan Beograd 167
9
1317–13340.438
12. Valencia Basket167
9
1274–13380.438
13. Virtus Bologna167
9
1221–12850.438
14. Emporio Armani Milan 166
10
1124–11860.375
15. Panathinaikosz 166
10
1226–1303
0.375
16. ASVEL Villeurbanne166
10
1187–12760.375
17. Bayern München165
111192–12610.312
18. Alba Berlin163
131279–13330.250

A KÖVETKEZŐ FORDULÓ PROGRAMJA
Január 5., csütörtök

Alba Berlin (német)–Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)
Zalgiris Kaunas (litván)–Fenerbahce (török)
Bayern München (német)–Panathinaikosz (görög)
Barcelona (spanyol)–Virtus Segafredo Bologna (olasz)
Partizan Beograd (szerb)–Monaco (francia)
Január 6., péntek
Olympiakosz Pireusz (görög)–Emporio Armani Milan (olasz)
Valencia Basket (spanyol)–Crvena zvezda (szerb)
Anadolu Efes Istanbul (török)–ASVEL Villeurbanne (francia)
Real Madrid (spanyol)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

A 18 csapat 34 fordulós, oda-visszavágós körmérkőzésben zajló alapszakasza (2022. október 6.–2023. április 14.) után az első nyolc helyezett bejut a playoffba, ahol négy páros mérkőzést rendeznek – azok győztesei játszanak majd a final fourban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik