Férfi kosár Eb-sel.: a vírus állítja össze a keretet? Ivkovics mindenkit mozgósított

Vágólapra másolva!
2020.11.22. 08:43
null
Ivkovics Sztojan szerint a rendszer nem változik (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Ivkovics Sztojan egyelőre nem tudja, pontosan kikre számíthat a ljubljanai buborékban, ahol először Ausztriával játszanak a mieink, amely kellemetlen, brusztolós ellenfél.

Csupán az biztos, hogy semmi sem biztos. Hétfőn Ljubljanába utazik a magyar férfi kosárlabda-válogatott, hogy a Szlovénia fővárosában kialakított buborékban lejátssza soron következő két Európa-bajnoki selejtező mérkőzését, de az gyakorlatilag megjósolhatatlan, milyen keret állhat Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány rendelkezésére.

Azt már lehet tudni, kikre nem számíthat a szakember: Hanga Ádámnak az Euroliga miatt folyamatos klubkötelezettségei vannak az FC Barcelonánál; Allen Rosco ezúttal nem tudott hazautazni Japánból; rajtuk kívül hiányzik még a Németországban légióskodó Pongó Marcell, a kecskeméti különítmény, vagyis Horti Bálint, Karahodzsics Kemal és Wittmann Krisztián, továbbá a koronavírussal bajlódó debreceni Somogyi Ádám és a sérült szolnoki Juhos Levente. Kérdéses a Belgiumban profiskodó Golomán György és az éppen a ljubljanai csapatban szereplő Jones Jarrod a szereplése, a két erőcsatár egyaránt sérüléssel bajlódik. A Covid–19 okozza a problémát a három falcósnál, Benke Szilárd, Perl Zoltán és Váradi Benedek esetében a teszteredmények döntik el – Benke és Váradi jól érzik magukat, Perlnél azonban tünetek is jelentkeztek, tehát neki alapos vizsgálatokon kell átesnie –, csatlakozhatnak-e a nemzeti csapathoz. A körmendiek fiatal játékosa, Takács Kristóf például nem jöhetett, az ő szervezetében is kimutatták a betegséget. A tesztelés második felvonása szombaton volt esedékes, tehát nemcsak a szombathelyiek esetében van jelentőségük ezeknek. A keret hétfőn kel útra Szlovéniába, a beutazáshoz 48 órán belüli két negatív minta szükséges.

„Egyelőre felelőtlenség lenne kihirdetni az utazó keretet  – mondta Ivkovics Sztojan.   – Elegen vagyunk és ki tudunk állni a találkozókon, a rendszerünkön nem változtatunk, mindenki a saját feladatával foglalkozikvégső célunk a győzelem! Furcsa a mostani helyzet, de eddig az ellenfeleink sem szűkítették a névsorukat, a koronavírus minden csapatnál bizonytalanságot szül, senki sem vonultathatja fel a legerősebb keretét. Ami nagyszerű hír, Filipovity Márkó és Keller Ákos jól van, hétfőn Ljubljanában csatlakoznak hozzánk.”     

Az osztrákokkal játszanak először a mieink, majd a házigazdával, a szombati összecsapás tűnik a kettő közül a könnyebben nyerhetőnek. A sógorok első számú játékosa, Jakob Pöltl szerződést hosszabbított az NBA-s San Antonio Spursszel, s mivel december elsején kezdődik az edzőtábor az Egyesült Államokban, ezért tőle nem kell tartanunk.

„Az osztrákoktól a februári ablakban hiányoztak a legjobb centerek és most sem biztos, hogy rendelkezésre állnak  – beszélt a november 28-i riválisról Ivkovics.    – Kérdéses Rasid Mahalbasic szereplése, aki tavaly Német Kupa-döntőt játszott az Oldenburggal és csapata húzóembere volt. Vannak más jegyzett játékosaik is, Németországban, Spanyolországban, Izraelben és Kínában pattogtatnak. Kellemetlen, brusztolós ellenfél, jó csapat, személyesen is megnéztem, amikor Szerbiától az utolsó másodpercekben beszedett kosárral kapott ki világbajnoki selejtezőn. Meccsenként harminc feletti alkalommal kísérletezik a triplavonalon túlról, ez a legnagyobb veszély, ha jó napot fognak ki a dobók, az egyéni teljesítményekkel a csapatmunkát végzők fölé kerekedhetnek.”    

Ivkovics Sztojan kiemelte, a sportoló és a szövetségi kapitány könnyű állás az orvosokhoz, a mentőkhöz és a rendőrökhöz képest, ők mázlisták és nem szabad sipákolniuk. A hangulat mindenesetre szuper a kecskeméti edzőtáborban, a veteránok közül ott van Ferencz Csaba, Szabó Zsolt, Tóth Norbert és hosszú idő után Hendlein Roland is, aki maga jelentkezett be, hogy ha szükség van rá, segít a csapatnak.

  „A hűséget illetően sokkal jobb a helyzet most, mint nyolc éve, amikor elkezdtem a munkát a válogatott élén”  – szögezte le az 54 esztendős Ivkovics. Hozzátette, ezúttal nincs nyugdíjas és tartalékos katona, mindenkit mozgósítania kellett.

A KERET

Benke Szilárd, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mindhárom Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Fazekas Máté (Ratiopharm Ulm, német), Ferencz Csaba, Tóth Norbert (mindkettő Egis Körmend), Filipovity Márkó (VL Pesaro, olasz), Golomán György (Spirou Charleroi, belga), Govens Darrin (Naturtex-SZTE-Szedeák), Hendlein Roland (Kaposvári KK), Jones Jarrod (Cedevita Olimpija, szlovén), Keller Ákos (Slask Wroclaw, lengyel), Lukács Norbert, Vojvoda Dávid (mindkettő Alba Fehérvár), Pallai Tamás, Pongó Máté (mindkettő Szolnoki Olajbányász), Ruják András (Pécsi VSK-Veolia), Szabó Zsolt (Zalakerámia ZTE KK)EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK     

F-csoport, Ljubljana
3. forduló, november 28., szombat
17.10:
Ausztria–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
4. forduló, november 30., hétfő
20.10: Szlovénia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
Az állás: 1. MAGYARORSZÁG 4, 2. Ukrajna 3 (148–135), 3. Szlovénia 3 (160–155), 4. Ausztria 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik