Férfi kosár Eb: kereken száz pontig jutott a szerb válogatott

Vágólapra másolva!
2022.09.05. 17:10
null
Jaleen Smith (középen), itt éppen a lengyelek ellen (Fotó: AFP)
A férfi kosárlabda Európa-bajnokság prágai csoportjának 3. fordulójában a lengyelek kilenc ponttal megverték Izraelt, a milánói csoportban a horvátok már sokkal szorosabb győzelmet arattak Észtország felett. A szerbek díszlépésben, az ukránok és a hollandok már sokkal nehezebben nyertek a maguk mérkőzésén.

 

A lengyelek sokkal eredményesebbek voltak az első negyedben, ez követően „csak” meg kellett tartaniuk az akkor kiharcolt előnyüket. A lengyelek legjobbja az amerikai származású A. J. Slaughter volt, a 35 éves játékos egy kuvaiti kitérő után újra a Gran Canaria színeiben keresi a kenyerét, a másik oldalon Jovel Zooszman, az Alba Berlin légiósa csapata legeredményesebbjeként nála hattal kevesebb, azaz 18 pontig jutott.

A másik mérkőzésen nagyon szorosan alakultak a negyedek eredményei, és érdekesség, hogy tíz pont fölé a két csapatból összesen csak hat játékos jutott, húsz pont fölé senki sem, a legtöbb assziszt a horvát Jaleen Smith nevéhez fűződik, aki az Alba Berlinben keresi a kenyerét.

A később kezdődő mérkőzéseken a görögök magabiztosan verték a briteket, a csehek az első két negyedben pedig annyival jobbak voltak a hollandoknál, hogy bőven futotta előnyükből a végére is.

A görög–brit mérkőzés hat legjobb pontszerzője közül négyen is a vesztes csapatot erősítették – győzött a kiegyensúlyozottabb kerettel rendelkező csapat.

A szerbek is tudnának mesélni a csapatmunkáról, kereken 100 pontig jutottak a finnek ellen úgy, hogy igazán csak az első félidőben hajtottak, és a mérkőzésen a legtöbb kosarat Lauri Markkanen, az Utah Jazz játékosa szerezte.

Szvjatoszlav Mihajljuk volt a mezőny legjobbja az ukrán–olasz találkozón: az ő neve után jegyezhették fel a legtöbb pontot (25), a második legtöbb assziszot és az ötödik legtöbb labdaszerzést.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG

3. FORDULÓ
C-CSOPORT (PRÁGA)
Lengyelország–Izrael 85–76
(23–16, 16–17, 29–23, 17–20)
Csehország–Hollandia 88–80 (24–14, 26–13, 16–30, 22–23)
Szerbia–Finnország 100–70
(33–22, 29–12, 14–14, 24–22)
Az állás: 1. Ukrajna 6 pont (248–207), 2. Görögország 6 (267–243), 3. Horvátország 5, 4. Olaszország 4, 5. Észtország 3 (205–230), 6. Nagy-Britannia 3 (203–269)

D-CSOPORT (MILÁNÓ)
Horvátország–Észtország 73–70
(20–16, 13–13, 20–19, 20–22)
Nagy-Britannia–Görögország 77–93 (17–24, 26–22, 17–25, 17–22)
Olaszország–Ukrajna 73–84 (21–16, 21–22, 15–19, 16–27)
Az állás: 1. Szerbia 6, 2. Lengyelország 5 (243–249), 3. Izrael 5 (239–239), 4. Finnország 4 (246–248), 5. Csehország 4 (240–260), 6. Hollandia 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik