Férfi kosár BL: teljes gőzzel megy neki a Falco a Bursának

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 11:31
null
Már Törökországba edzett a Falco (Fotó: Győri Ferenc)
Egy győzelem és egy vereség után nyomás alatt játszó, ugyanakkor bivalyerős rivális otthonában lép pályára a magyar bajnok Falco a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában.

Összeverődtek a kosárlabda­csapatok kedd délelőtt a bécsi repülőtéren, ráadásul valamennyien ugyanarra a járatra, az Isztambulba tartóra várakoztak. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Tofas Bursa vendégeként lép pályára szerdán. A vasiak harmadik mérkőzésüket játsszák a Bajnokok Ligája aktuális kiírásának csoportkörében, Strasbourgban kikaptak, majd otthon parádés találkozón legyőzték a Murciát. Törökországba nem tarthatott az együttessel a betegségből lábadozó Krivacsevics Márkó. Leszállás után aztán az egyik határőr (aki történetesen a Galatasaraynak szurkol) jelezte a magyar nemzetiségű utazókat látva, ismeri a Ferencváros labdarúgócsapatát, amely utolsó Európa-liga-csoportmérkőzését Trabzonban játssza.

A magyar bajnok Falco szoros összecsapáson aratott debreceni sikerrel hangolt a nemzetközi megméretésre, így tartja a lépést az NB I élmezőnyével. Csak a Szolnoki Olajbányász áll jobban nála, tehát érdekesnek ígérkezik a két fél vasárnapi szombathelyi összecsapása. Mint Marko Csurovics, a sárga-feketék segédedzője elmondta, nem súlyoznak a mérkőzések között, teljes gőzzel mennek neki következő riválisaiknak. Tény, a Falco rotációja ebben az idényben nem annyira széles, mint a legutóbbi évadban (érdekes adat: amióta Milos Konakov edzi a Falcót, vagyis 2021 nyara óta, Keller Ákos egyetlen mérkőzést sem mulasztott), ettől függetlenül nem kell temetni a gárdát, amely alaposan átalakult, és ennek a folyamatnak természetes része, hogy kezdetben hullámhegyek és -völgyek jellemzik.

„Ez a második idényem a klubban, és bár voltak nagyobb különbségű vereségeink az európai porondon, senki sem tudta porrá zúzni ezt a csapatot” – mondta Csurovics.

A szerb szakember szerint tisztességgel felkészültek a Bursából is, amelynek meg kellett volna nyernie eddigi két meccsét, ám egyaránt elveszítette őket, úgyhogy nyomás alatt játszik majd a Falco ellen. Pláne, hogy állítólag a legjobb négy közé vágyik... A játékoskerete mindenesetre bivalyerős, az Euroligában és a topbajnokságokban edződött légiósok sora alkotja az együttest, ennek ellenére győzelmi szándékkal érkeztek török földre a szombathelyiek.

MATT TIBY, A FALCO ERŐCSATÁRA: KEZDÜNK ALKALMAZKODNI EGYMÁS JÁTÉKÁHOZ

– Minek köszönhették a Debrecen elleni sikert?
– Éreztük egymás rezdüléseit a pályán. Nem ez volt a legjobb meccsünk támadásban, és védekezésben sem az első félidőt tekintve, de egységet mutattunk, és erre volt szükségünk.

– Ismét a magyar bajnokságban játszik, élvezi?
– Igen, érezhető vérfrissítésen esett át a liga, ezt tapasztalom, ahogy újra megismerem a résztvevőket. A csapatok nagy erőbedobással játszanak, és profik a körülmények.

– Hogy halad a csapatépítés a Falcónál?
– Kedveljük egymást, kezdünk alkalmazkodni egymás játékához. Úgy kell befejeznünk minden meccset, hogy azt érezzük, a pályán és azon kívül is megfelelően segítettük a másikat.

– Mit kell tudni a Bursáról?
– Kőkemény ellenfél, erős, atletikus játékosokkal, annyira gyorsan játszik a török élvonalban, amennyire csak lehetséges – ám néha kontroll nélkül.

– Mi lesz a kulcs?
– Szigorú védekezéssel meg kell állítanunk a törököket, fontos, hogy szaggatottá tegyük a támadásaikat.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
18.00:
Bursa (török)–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
20.30: UCAM Murcia (spanyol)–SIG Strasbourg (francia)

AZ ÁLLÁS
1. Strasbourg 2 2
175–167 4
2. FALCO 2 1 1 182–175 3
3. Murcia 2 1 1 169–176 3
4. Bursa 2
2 161–169 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik