Férfi kosár BL: a vége nagyon nem sikerült, kikapott a Falco

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 19:55
null
A franciák megtalálták az átjárókat a sárga mezesek védelmén (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Harmadszor is vereséget szenvedett a Falco a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában: a szombathelyiek három negyeden át szoros csatát vívtak a Strasbourg legénységével kedd este, de a hajrában elvesztették a fonalat, és súlyos, 85–63-as vereséget szenvedtek francia vendégüktől.

 

A francia bajnokságban nyolcadik helyen álló együttes, amely 2016-ban az Európa-kupában, vagyis az Euroliga utáni második legnívósabb sorozatban ezüstérmes volt, nem a legjobb formában érkezett Szombathelyre a Bajnokok Ligája 2. csoportkörének 3. fordulójában, hiszen előző három meccsét elvesztette, ám hogy remek együttes, bizonyítja, hogy győzni tudott a Rytas ellen Vilniusban, ahol ugye a sárga-feketék három ponttal alulmaradtak.

A jó memóriával rendelkező szombathelyi drukkerek egy ismerőst is láthattak az ellenfélnél, ugyanis az amerikai Kameron Taylor 2018–2019-ben Pécsen játszott, ragyogóan. De nem az ő, hanem Léo Cavaliere triplájával vezetett először a vendéggárda a 3. percben, miközben Marvin Clark két gyors kosárral kezdett, Golomán György pedig hat perc alatt hét pontig jutott. El is húzott a Falco öt ponttal, erre egy 6–0-s vendégetap érkezett. Robbanékonyak, atletikusak voltak a francia játékosok, és előszeretettel próbáltak labdát csenni – sikerrel. Perl Zoltán kapta el a fonalat a második negyedben, ismét ellépett a hazai együttes, ezúttal négy egységgel, de megint jól reagált a vendég, amely ezúttal egy 9–0-s futást produkált DeAndre Lansdowne vezetésével.

A félidőben a statisztika a hazai oldalon 14 eladott labdát mutatott, ami ezen a szinten irtózatosan sok, így tulajdonképpen annak is örülni kellett, hogy „csak” három pont volt a magyar bajnok hátránya. Ami fordulás után három perccel annak ellenére tízre nőtt, hogy Benke Szilárd hibátlan triplával köszönt be az első hazai támadásból. Sorra fújták a személyi hibákat a szombathelyiekre, s Lansdowne is megállíthatatlanul szórta a kosarakat. Lanyhult a sárga mezesek koncentrációja, Perl kapott sportszerűtlen hibát visszarántásért, Keller Ákos technikait szövegért, míg az amerikai Marvin Clark már a harmadik negyed végén kipontozódott.

Pedig ekkorra már majdnem utolérte riválisát a Falco, amely harcolt, de sok buta hiba is becsúszott a játékába. Egyre feszültebb lett a hangulat, a vendégek kispadja is technikai hibát kapott, bár nem tudtuk kideríteni, pontosan miért… A 33. percben már 12 ponttal állt jobban a Strasbourg, majd két perccel később videózás miatt állt a játék majdnem öt percig. Az a döntés született, hogy Perl másodszor is sportszerűtlen hibát követett el, amiért el kellett hagynia a csarnokot.

Ezzel tulajdonképpen el is dőlt az összecsapás, mert a közjáték után nem volt esélye lőtávolba kerülnie a szombathelyieknek, akik súlyos vereséget szenvedtek, és így a 2. csoportkörben fél távnál győzelem nélkül állnak a kvartettben.

„Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani... Ugyanakkor vízválasztó is lehet ez a találkozó: maradunk a földön és nyalogatjuk a sebeinket, vagy felállunk a padlóról, és a folytatásban megmutatjuk a csapatunk karakterét. Bízom benne, hogy az utóbbi forgatókönyv valósul meg” – értékelt röviden Golomán György, a Falco centere.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
L-CSOPORT, 3. FORDULÓ
FALCO-VOLVO ALPOK AUTÓ SZOMBATHELY–SIG STRASBOURG (francia) 63–85 (18–17, 15–19, 21–25, 9–24)
Szombathely, 2820
néző. V: Poursanidis (görög), Yilmaz (török), Jurcevic (horvát)
FALCO: Váradi 10, PERL 21/6, Clark 4, GOLOMÁN 11/3, Keller 5/3. Csere: Benke 8/6, Barac 2, Somogyi, Hawkins 2, Verasztó, Kovács B. Edző: Milos Konakov
STRASBOURG: MAILLE 10/3, Taylor 5/3, LANSDOWNE 22/6, Cavaliére 12/3, Morin 9. Csere: UDONAH 12, MITCHELL 14/6, Curier 1. Edző: Lassi Tuovi
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–7. 6. p.: 14–9. 14. p.: 27–23. 16. p.: 27–32. 20. p.: 33–36. 22. p.: 36–42. 24. p.: 36–47. 27. p.: 50–53. 30. p.: 54–61. 33. p.: 57–69
Kipontozódott: Clark (30. p.)
Kiállítva: Perl (35. p.)
Mezőnybeli dobószázalék: 26/52 (50%), ill. 32/65 (49%)
Hárompontosok dobószázaléka: 6/19 (32%), ill. 7/20 (35%)
Büntetők dobószázaléka: 5/5 (100%), ill. 14/21 (67%)
Lepattanók (támadó): 32 (7), ill. 31 (12). Legtöbb lepattanó: Barac 7, ill. Maille 6
Gólpasszok: 8, ill. 23. Legtöbb gólpassz: Perl 3, ill. Maille 9
Szerzett/eladott labda: 7/26, ill. 12/14
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov:
– Megérdemelten nyert a Strasbourg. Számunkra úgy harminc percig tartott a találkozó, a hajrára szétestünk. Néhány játékosom sokat beszélt, keveset dolgozott a pályán – a tükörbe kell néznünk. Dolgozunk, megyünk tovább!
Lassi Tuovi: – Agresszív védekezésre, agresszív támadójátékra, gyors, harcos kosárlabdára, háborúra készültünk. Megvalósítottuk az eltervezett taktikánkat, többek között rengeteg eladott labdába kényszerítettük ellenfelünket, nem hagytuk, hogy a Falco a saját játékát játssza. Ráadásul dobtunk nyolcvanöt pontot Szombathelyen – nem lehetek elégedetlen.

A csoport másik mérkőzése
Lenovo Tenerife (spanyol)–
Rytas Vilnius (litván) 85–79

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tenerife 3 3
253–215 6
2. Strasbourg 3 2 1 228–219 5
3. Rytas 3 1 2 237–253 4
4. Falco 3
3 224–255 3

A négy csoport mindegyikéből az első két helyezett jut be a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik