Barcelona: bejelentette visszavonulását a 41 éves kosárlegenda

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 18:27
null
Pau Gasol elbúcsúzott (Fotó: AFP)
Elbúcsúzott az aktív játéktól Pau Gasol. A Barcelona 41 esztendős játékosa bő fél évvel európai visszatérése után döntött úgy, eljött a búcsú ideje. A spanyol kosárlabdázó csaknem két évtizeden át légióskodott az NBA-ben, a Lakersszel kétszer is bajnok lett. Mint kiderült, veretes pályafutása utolsó nagy trófeáját 2021 júniusában a katalánok játékosaként emelhette magasba.

 

Pau Gasol könnyek közt jelentette be búcsúját a Barcelona által kedd délutánra szervezett sajtóeseményen. A 41 éves játékos tavasszal tért vissza nevelőegyesületéhez, amelyben hét meccsen tudott pályára lépni fél év alatt…

A spanyol klasszis karrierjének utolsó éveit egy makacs bokasérülés keserítette meg, a lábát még 2018-ban a San Antonio játékosaként kellett megműttetnie. Ezt követően a Milwaukee színeiben játszott még három meccset az NBA-ben, később hiába kapott edzéslehetőséget a csapattól, a Portland Trail Blazersnél már nem tudott pályára lépni.

2020 decemberében arról beszélt, egyre jobb állapotban érzi magát, s még az NBA-be való visszatérésről sem szeretne letenni. Az álmai netovábbjaként a Los Angeles Lakerst említette, amelyben 2008 és 2014 között kosarazott, és amelynél négy évvel fiatalabb testvérével, Marc Gasollal játszhatott volna együtt. Ehelyett visszatért Európába, hogy első profi klubja, a Barcelona színeiben bizonyítsa, 40 felett is képes a jó teljesítményre. A bokája azonban már sosem lett tökéletes az élsporthoz…

Gasol Barcelonában született, a katalán klubnál is nevelkedett, majd lett profi játékos 1998-ban. Három idény alatt két bajnoki címet és egy Spanyol Kupát nyert, 2001-ben a spanyol bajnoki finálé legértékesebb játékosának (MVP) választották. Ezt követően került az NBA-be, ahol a Lakersszel kétszeres bajnok lett, de játszott Memphisben, a Chicago Bullsban és a San Antonio Spursben is, mielőtt jött volna a Bucksnál elszenvedett bokasérülése.

A spanyol válogatottal kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes, 2006-ban világbajnok, 2009-ben, 2011-ben és 2015-ben Európa-bajnok lett.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik