Alig változott a Szolnok kerete; Illés Fanni a 4. paralimpiájára utazik

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 23:35
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Szolnokon jártunk, és benéztünk az Olajbányász férfi kosárlabdacsapatának edzésére. Csupa ismerős arccal találkoztunk, hiszen az előző idény kerete majdnem teljesen együtt maradt. A szlovén vezetőedző, Gasper Potocnik és a vezetőség egyetértett abban, hogy ez a helyes út. Talán kicsivel szűkebb a keretük, mint a legutóbbi idényben, ám szeretnének a fiataloknak is lehetőséget adni. Egy új légióst igazoltak, ő azonban nem akárki: Gelvis Solano, a dominikai válogatott irányítója 27 éves, 185 centiméter magas és igencsak robbanékony. Potocnik az előző bajnokságban ezüstérmet szerzett a csapattal, de természetesen mindig többre vágyik – ehhez szükség lenne arra, hogy a sérülések elkerüljék a csapatot.
• Szolnokon jártunk, és benéztünk az Olajbányász férfi kosárlabdacsapatának edzésére.
Csupa ismerős arccal találkoztunk, hiszen az előző idény kerete majdnem teljesen együtt maradt. A szlovén vezetőedző, Gasper Potocnik és a vezetőség egyetértett abban, hogy ez a helyes út. Talán kicsivel szűkebb a keretük, mint a legutóbbi idényben, ám szeretnének a fiataloknak is lehetőséget adni. Egy új légióst igazoltak, ő azonban nem akárki: Gelvis Solano, a dominikai válogatott irányítója 27 éves, 185 centiméter magas és igencsak robbanékony. Potocnik az előző bajnokságban ezüstérmet szerzett a csapattal, de természetesen mindig többre vágyik – ehhez szükség lenne arra, hogy a sérülések elkerüljék a csapatot.

• Mind a négy Grand Slam-tornán játszott nyolcaddöntőt, nyert Fed- és Hopman-kupát. A második legmagasabban jegyzett francia női teniszező, a 31 éves, világranglistán 59. Alizé Cornet a pályafutása során hat WTA-trófeát emelhetett a magasba, az elsőt 2008-ban, Budapesten, azonban több kellemetlen emléket is őriz az elmúlt évekről. Lapunknak elmesélte, hogy amikor a kolozsvári WTA-torna első fordulójában nagy meglepetésre vereséget szenvedett az egyiptomi Majar Seriftől, a mérkőzést követően a favoritként az ő győzelmét várók elárasztották durva üzenetekkel. Hogy mit tehet ebben a helyzetben, arról is kérdeztük.

• A világbajnok és Európa-bajnok paraúszó, Illés Fanni Tokióba a negyedik paralimpiájára utazik. A Sportkrém mellékletünkben olvasható interjúban elmondta, sokáig azt hitte, azért született így, hogy paralimpiai bajnok legyen. Aztán amikor jöttek a sikerek mellett a kudarcok is, átértékelte a dolgokat. A 2018-as Európa-bajnoki, majd a 2019-es világbajnoki aranyat követően az is fontos lett számára, hogy az alapítványán keresztül segíteni tudjon más parasportolóknak. Ez ma is hosszú távú célja, akárcsak a motivációs előadások tartása, amire sok felkérést kap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik