A Sopron nyerte meg a Pécs elleni rangadót

Vágólapra másolva!
2010.11.28. 18:52
null
A Sopron ezúttal a Pécs fölé nőtt (Fotó: Czerkl Gábor)
A hazai pályán szereplő MKB-Euroleasing Sopron 82–65-re legyőzte a bajnoki címvédő Pécs 2010-et a női kosárlabda NB I 13. fordulójának rangadóján.

Napra pontosan egy esztendővel ezelőtt ugyancsak az MKB-Arénában találkozott egymással az akkor még „csak" tízszeres magyar bajnok Pécs és a hatszoros aranyérmes, aktuális címvédő soproni együttes. Öt ponttal nyertek a vendégek, pedig már több mint tíz ponttal is vezetett a soproni csapat.

A Sopron így érthetően azzal a céllal lépett pályára a női kosárlabda NB I legjobban várt mérkőzésén, hogy visszavágjon a nagy riválisnak. A kezdés után jobbára fej-fej mellett haladtak a csapatok az első játékrészben, és a második negyed nagy része is kiegyenlített játékot hozott. A második játékrész hajrájában azonban mintha elfáradt volna kissé a Pécs, és a hazaiak kihasználták ezt a megingást: megléptek riválisuktól, és 45–36-ra alakították az állást.

A Sopron legnagyobb sztárja, Angel McCoughtry az első félidőben nem villogott, azonban Amber Holt nagyszerű teljesítményt nyújtott, és 14 pontot dobott az első két negyedben. A vendégeknél Sara Krnjic szintén 14 ponttal zárta az első félidőt, emellett feltűnő volt, hogy Iványi Dalma egyszer sem dobott kosárra az első húsz percben.

A nagyszünet láthatóan jót tett a Pécsnek, ugyanis a vendégek többek között Krnjic büntetőivel és Kelsey Griffin kosarával hárompontosra csökkentették a különbséget (47–44). Ez azonban csak ideiglenes feltámadás volt, ugyanis a Sopron magára talált, és a többször is szenzációs kosarat szerző McCoughtry vezetésével meglépett riválisától. A negyed utolsó fél percében kétszer is eredményesek voltak a hazaiak, így 61–47-es Sopron-vezetéssel kezdődött meg a negyedik játékrész.

A Pécs azonban hamar nyilvánvalóvá tette, hogy tizennégy pontos hátrányban sem adta fel a mérkőzést, és másfél perc leforgása alatt feljött tíz pontra (63–53). A Sopron azonban nem esett bele ugyanabba a hibába, mint egy évvel ezelőtt, és nemcsak sikerült megőriznie előnyét, hanem még növelni is tudta azt, végül 82–65-re megnyerte a találkozót.

A Sopronban McCoughtry 20 ponttal zárt, a Pécsnél Alexandria Quigley és Krnjic 21-21 pontig jutott, de ez aligha vigasztalja az első vereségüket elszenvedő vendégeket.

 NŐI KOSÁRLABDA NB I
13. FORDULÓ
MKB-EUROLEASING SOPRON–PÉCS 2010 82–65 (22–23, 23–13, 16–11, 21–18)
Sopron, 1500 néző. V: Vígh, Cziffra Cs., Farkas G.
SOPRON: HONTI 10, HOLT 19/3, MCCOUGHTRY 20, KRIVACSEVICS 14, TAMANE 12. Csere: Fűrész D. 5/3, Varga Zs. 2
PÉCS: Iványi, Fegyverneky 9/6, Raksányi, Griffin 10, KRNJICS 18. Csere: QUIGLEY 21/12, Sarok 2, Horváth L. 3, Turóczi 2
Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–9. 11. p.: 22–25. 14. p.: 32–25. 16. p.: 34–33. 19. p.: 42–33. 24. p.: 47–44. 27. p.: 55–44. 31. p.: 63–47. 32. p.: 63–53. 37. p.: 75–58
Kipontozódott: Griffin (32. p.), Turóczi (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert, a Sopron edzője: – Magas hőfokú találkozót játszottunk. Végig jól kontrolláltuk a találkozót. Csapatként működtünk. Végig vezettünk, és erre is készültünk.
Zseljko Djokics, a Pécs edzője: Amennyit tudtunk, kihoztuk magunkból. Nehéz sorozat kellős közepén járunk, hiányzott a frissesség. A Sopron ma ennyivel jobb volt.
 
CEGLÉDI EKK–ZTE NNK 65–104 (14–18, 21–28, 15–29, 15–29)
Cegléd, 150 néző. V: Király L., Vida
CEGLÉD: Baksa 11, Orbán 10, Szabó B. 10/3, DOBROWOLSKA 17/3, Rajnai 4. Cs: Danóczi 7/3, Józan 2, Pap R. 3, Filipowicz D. 1, Kiss A. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
ZTE: Bukovszki 12/6, Zsovár 4, Szélesi 15/3, Czukor 7, PAGE 25. Cs: SONYÁK 15, Szalay 8, HERSICS 16/6, Ambrus 2, Dukai. Edző: Gaál Tamás
Az eredmény alakulása: 5. p.: 4–3. 8. p.: 10–12. 13. p.: 18–26. 17. p.: 32–32. 20. p.: 35–46. 25. p.: 42–63. 29. p.: 48–71. 33. p.: 52–85. 38. p.: 59–100
Kipontozódott: Danóczi (31. p.), Ambrus (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészárosné Kovács Andrea: – Nem volt ellenszerünk a ZTE második félidei kiváló védekezésére.
Gaál Tamás: – Annak örülök, hogy száznégy pontot dobtunk, de annak már kevésbé, hogy hatvanötöt kaptunk.
NANETTE-FTC–SEAT LAMI-VÉD GYŐR 61–70 (11–22, 18–15, 18–12, 11–9, 3–12) – hosszabbítás után
Népliget, 300 néző. V: Györffy, Bognár T.
FERENCVÁROS: DARIDA 9/3, Ruják 6, SZLIMÁK 15/3, Hegedűs R. 8/3, VARDA 11. Cs: Kováts N. 3/3, Russai, Fülöp 2, REINER 7/3, Millner, Fejes F. Edző: Farkas Sándor
GYŐR: Englert 4, SEMSEI 9/3, CARSON 16/3, KUBLINA 16, Olajuwon 8. Cs: KOVÁCS K. 11/3, Djelmis, Vida 4, Őri 2. Edző: Tapodi Péter
Kipontozódott: Semsei (40. p.), Darida (45. p.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–9. 7. p.: 7–16. 12. p.: 17–24. 15. p.: 24–28. 18. p.: 25–35. 23. p.: 34–37. 26. p.: 37–39. 29. p.: 45–45. 33. p.: 47–51. 35. p.: 51–51. 38. p.: 55–54. 42. p.: 58–64
MESTERMÉRLEG
Farkas Sándor: – Sajnos ezzel a vereséggel vége lett a kilenc győzelmes sorozatunknak. Megnyert találkozót veszítettünk el.
Tapodi Péter: – A mérkőzés folyamán többször végérvényesen eldönthettük volna a találkozót. Kár volt a felesleges izgalmakért és a plusz játékidőért, főleg ilyen erőltetett menet során.

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MKB-Euroleasing Sopron 12 11 1 1030–747 0.958  23
2. Pécs 2010 12 11 1 1086–704 0.958  23
3. SEAT Lami Véd Győr 12 10 2 940–744 0.917  22
4. Nanette FTC 12 9 3 831–768 0.875  21
5. Szeviép-Szeged 12 8 4 909–813 0.833  20
6. ZTE NKK 12 7 5 864–813 0.792  19
7. Szolnoki NKK 12 5 7 862–956 0.708  17
8. Bajai NKK 12 5 7 797–835 0.708  17
9. Atomerőmű KSC 12 4 8 813–912 0.667  16
10. Vasas-Csata 12 3 9 727–829 0.625  15
11. BSE 12 3 9 743–941 0.625  15
12. Ceglédi EKK 12 1 11 733–1065 0.542  13
13. BEAC-Újbuda 12 1 11 695–903 0.542  13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik