Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.10.25 21:32 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Pontjaival üzent a kárörvendőknek a Paksra hazatérő Gulyás Róbert

Gulyás Róbert nyolcévnyi légióskodás után tért vissza a magyar bajnokságba. Illetve helyesebb úgy fogalmazni, hogy hazatért Paksra. Amikor a nyár elején a center megállapodott az Atomerőmű SE vezetőivel, nem titkolta, egyik fő szempont a szerződésénél a magyar bajnoki cím megnyerése. Merthogy magyar bajnok még nem volt. Reményei szerint legfeljebb a jövő júniusig tart ez az állapot.

Czagány Balázs
BŐVEBBEN A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!
A Dávid Kornél mellett sokak által a legjobb magyar kosárlabdázónak tartott center nem aprózta el, azonnal belekezdett abba, amiért hazatért.

A Kecskemét ellen 22, Nyíregyházán 20, az Albacomp fogadásakor 28 pontot szerzett.

A hazatérés azonban nem volt tökéletes, hiszen a bajnoki rajton az Univer hatalmas meglepetésre 77–76-ra nyert Pakson, ráadásul úgy, hogy a meccsen csak egyszer vezetett – amikor lefújták a találkozót.

Az Atomerőmű ezt követően mindkét bajnokiját megnyerte, két, egyaránt rangadónak tekinthető összecsapást.

Sokan mosolyogva fogadták, amikor híre ment, hogy Gulyás Róbert az Atomerőműben játszik.

A kárörvendők előre dörzsölték a tenyerüket, hogy a 32 esztendős, az európai elitben is jegyzett kosárlabdázó nem fogadja majd el az NB I legfiatalabb trénerének, a csupán 30 éves Sabáli Balázsnak az utasításait.

Miután pedig Gulyás ebben az idényben az ASE csapatkapitánya lett, több tamáskodó újabb konfliktusforrást lát, hiszen ez a tiszt eddig a szintén sokszoros válogatott, már sok nagy csatát megélt Mészáros Zaláné volt.

Gulyás Róbert véleményét mindezekről, valamint hazatéréséről, arról, hogy milyen érzés ennyi év után ismét Magyarországon kosaraznia, a pénteki Nemzeti Sportban olvashatják.
2020.11.28 23:42:30

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A legjobb azonban az lenne, ha hamarosan már nem kellene plusz egészségügyi személyzetet, illetve logisztikusokat fogadni a kosárlabdacsapatok mellé, mert jelenleg nekik körülbelül ugyanannyi beleszólásuk van a keretek összetételébe, mint az edzőknek.

2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.

2020.10.03 08:18:34

Kosárlabda GOBODICS TAMÁS

LeBron James együttese megállíthatatlan, a söprés is benne van az NBA idei nagydöntőjében.