Két és fél órás szünet, hat gól – a döcögős kezdés után könnyedén verte amatőr ellenfelét a Benfica

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 19:34
Fotó: Getty Images
A Benfica 1–0-s vezetésénél a félidőben félbeszakadt a portugál csapat Auckland elleni mérkőzése az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokságon, a C-csoport második fordulójában.

A helyi idő szerint péntek kora délutáni összecsapáson az esélyesebb portugálok a 45+8. percben, az első félidő ráadásában büntetőből szereztek vezetést. Ezt követően viszont – miután a csapatok az öltözőbe vonultak – a szervezők a közelgő vihar miatt biztonsági okok miatt kiürítették az orlandói stadiont.

Csütörtökön az East Rutherfordban rendezett Palmeiras–Al-Ahli meccs szakadt félbe hasonló okok miatt, akkor közel háromnegyed órás várakozást követően tudták folytatni a játékot.

Frissítés: nagyjából két és fél óra szünet után folytatódott a pénteki mérkőzés. 

A papírforma a második félidőben sem borult, a lisszaboni klub bedarálta ellenfelét – Vangelisz Pavlidisz és Renato Sanches egyszer, Leandro Barreiro kétszer volt eredményes, majd Ángel Di María az első játékrészben látottak után a 98. percben is gólra váltott egy tizenegyest, így nagyon simán tudott nyerni Bruno Lage csapata. 6–0

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK 
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Benfica (portugál)–Auckland City (új-zélandi) 6–0 (Di María 45+8., 90+8. – mindkétszer 11-esből, Pavlidisz 53., R. Sanches 63., L. Barreiro 76., 78.)
Szombat, 3.00: Bayern München (német)–Boca Juniors (argentin) (Tv: M4 Sport)

D-CSOPORT
Flamengo (brazil)–Chelsea (angol) 3–1 (Bruno Henrique 62., Danilo 65., Wallace 83., ill. P. Neto 13.)
Kiállítva: N. Jackson (Chelsea, 68.)
Szombat, 0.00: Los Angeles FC (amerikai)–Espérance (tunéziai) (Tv: Match4)

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Cirkusz a klub-vb – vagy az aranykor eljövetele?

Klub-vb
1 órája

Húszmillió euróért nem adja kolumbiai szélsőjét a Fluminense

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:57

Ha a fej nem marad hideg… – Bobory Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.14. 22:29

A Benficától igazolt védőt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 19:52

Videó: Donald Trumppal a színpadon emelte a Chelsea magasba a klub-vb trófeáját

Klub-vb
2025.07.14. 19:46

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34

Klub-vb: Enzo Fernández garancia a sikerre

Klub-vb
2025.07.14. 13:56

Palmert dicséri a nemzetközi sajtó a klub-vb döntője után

Klub-vb
2025.07.14. 09:10
Ezek is érdekelhetik