Német bravúr, a franciák csak csoportmásodikak

Vágólapra másolva!
2013.01.18. 21:23
null
Daniel Narcisse (labdával) és társai ezúttal nem tudták megtörni a német ellenállást (Fotó: Imago)
A német válogatott 32–30-ra megverte a címvédő franciákat a Spanyolországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon, ezzel megnyerte az A-csoportot, míg Franciaország csak másodikként jut tovább. Tunézia 22–18-ra legyőzte Argentínát, így készülhet a nyolcaddöntőre, míg a dél-amerikaiak az Elnöki Kupában folytatják.

A-CSOPORT
A ki-ki mérkőzésen Argentína győzelmi kényszer alatt játszott, míg Tunéziának már a döntetlen is elég lett volna a legjobb 16 közé jutáshoz. A nagy tét rányomta bélyegét a találkozóra, közönségszórakoztató játékról szó sem volt, a szünetben 7–6-ra vezetett az afrikai csapat. A gólok a második félidőben sem kezdtek el potyogni, Tunézia viszont az utolsó 12 percre fordulva elhúzott 15–12-re, ami ezen a meccsen nagy előnynek számított. Az argentinok idegekkel is egyre kevésbé bírták a csatát, az egyik legjobbjuknak számító Diego Simonet például szövegelés miatt kapott kétperces kiállítást. Így nem is volt esélyük a fordításra, hiába verték meg tehát az első mérkőzésükön Montenegrót, azt követően négy vereséget szenvedtek, így csak az Elnöki Kupában folytathatják, Tunézia viszont három győzelemmel elfoglalta helyét a nyolcaddöntőben.

SZAVAZÁS

Ön szerint érdemes lenne taktikai okokból vereségre játszani Algéria ellen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A csoport rangadóján, a francia–német összecsapáson az első hely volt a tét, a németek ráadásul vereségük esetén akár még a harmadik helyre is visszacsúszhattak volna. Ezt elkerülendő nagyon összeszedett játékot mutattak be, és fordulatos első félidőt követően 16–16-os állással vonulhattak pihenőre. A második játékrészben már végig ők játszottak előnyben, a 47. perc elején 27–22-re vezettek, Claude Onesta időt is kért. A címvédő franciák egy gólra felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak. Többek között azért, mert 10 hétméteresből csak hetet értékesítettek, a hajrában az addig biztos kezű Luc Abalo és Samuel Honrubia is hibázott a büntetővonalról. A lehetőségük azonban így is megvolt a vereség elkerülésére, hiszen 10 másodperccel a vége előtt, 31–30-as állásnál Daouda Karaboué védte Sven-Sören Christophersen lövését, ám a rutinos kapus ezután pontatlanul passzolt a meginduló társához, Patrick Groetzki pedig a dudaszó pillanatában beállította a 32–30-as végeredményt.

A játéknap utolsó mérkőzésén a brazilok 26–25-re megverték Montenegrót – a vb-selejtezőben a svédeket kiejtő délszláv alakulat így öt vereséggel zárta a csoportkört –, ezzel kialakult a nyolcaddöntő párosításának AB-ága.


B-CSOPORT
Ebben a hatosban az utolsó forduló első két mérkőzésén két papírforma-eredmény született, az oroszok Chilét, az izlandiak pedig Katart verték meg tartalékos üzemmódban.

A dán válogatott a második félidő elején még háromgólos hátrányban volt, de végül 33–30-ra legyőzte Macedóniát, így százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a B-csoportot. A macedónok a negyedik helyen jutottak tovább, és a németekkel találkoznak a nyolcaddöntőben, míg Izlandra a címvédő francia gárda vár a legjobb 16 között.

KIVEL JÁTSZHAT A MAGYAR VÁLOGATOTT?

Azt még nehéz lenne megtippelni, hogy a magyar válogatott a nyolcaddöntőben kivel kerül szembe – egyelőre csak annyi biztos, hogy a Szerbia, Szlovénia, Lengyelország hármasból kerül ki az ellenfelünk –, a negyeddöntőt illetően viszont valamivel tisztább a kép. Ha a mieink nem kapnak ki szombaton Algériától, akkor nyolcaddöntős sikerük esetén a Dánia–Tunézia párharc továbbjutója vár rájuk, ha viszont veszítenek az afrikai csapattal szemben (és így csoportnegyedikek lesznek), akkor a reménybeli nyolcaddöntős diadal után az Oroszország–Brazília mérkőzés győztesével küzdenének meg az elődöntőbe jutásért.

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA – ÁGRAJZ SZERINT
Dánia–Tunézia
D3–C2
Izland–Franciaország
D1–C4
Németország–Macedónia
C3–D2
Brazília–Oroszország
C1–D4

 

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT (BARCELONA)
Tunézia–Argentína 22–18 (7–6)
Legjobb dobók:
S. Simonet 4, F. Fernández 3, Vieyra 3-3, ill. Ben Szalah 5, Tedzs, Bughanmi 4-4
Franciaország–Németország 30–32 (16–16)
Ld.: Karabatic 8, Abalo 6, Guigou 4, ill. Groetzki 6, Weinhold, Schmidt 4-4, Klein, Haass, Fäth 3-3
Montenegró–Brazília 25–26 (10–11)
Ld.: Rakcsevics 7, Szevaljevics 5, Szimovics 4, ill. Ribeiro 7, Pacheco 5,
B-CSOPORT (SEVILLA)
Oroszország–Chile 36–24 (18–13)
Ld.: Dibirov 11, Sindin 7, Zsitnyikov 5, ill. Emil Feuchtmann 9, Erwim Feuchtmann 5
Izland–Katar 39–29 (19–14)
Ld.: Sigurdsson 10, Ólafsson 9, Gudjónsson, Gústafsson 4-4, ill. Szinen 8, Bumendzsel 7, Oszman 4
Dánia–Macedónia 33–30 (13–14)
Ld.: Hansen 5, Eggert, Söndergaard 4-4, Lauge, Svan, Möllgaard 3-3, ill. K. Lazarov, F. Lazarov 5-5, Markoszki, Mojszovszki, Georgievszki 3-3

 

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Németország 5 4 1 148–126 +22 8
2. Franciaország 5 4 1 154–124 +30 8
3. Brazília 5 3 2 122–127 –5 6
4. Tunézia 5 3 2 123–123 0 6
5. Argentína 5 1 4 116–138 –22 2
6. Montenegró 5 5 117–142 –25 0

 

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dánia 5 5 184–136 +48 10
2. Oroszország 5 3 1 1 151–131 +20 7
3. Izland 5 3 2 153–136 +17 6
4. Macedónia 5 2 1 2 142–143 –1 5
5. Katar 5 1 4 139–166 –27 2
6. Chile 5 5 121–178 –57 0

 

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovénia 4 4 118–99 +19 8
2. Lengyelország 4 3 1 101–85 +16 6
3. Szerbia 4 3 1 119–95 +24 6
4. Fehéroroszország 4 1 3 102–105 –3 2
5. Szaúd-Arábia 4 1 3 80–112 –32 2
6. Dél-Korea 4 4 91–115 –24 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 4 4 135–71 +64 8
2. Horvátország 4 4 121–74 +47 8
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 118–94 +24 4
4. Algéria 4 1 1 2 97–97 0 3
5. Egyiptom 4 1 3 91–109 –18 1
6. Ausztrália 4 4 52–169 –117 0


A C-CSOPORT SZOMBATI PROGRAMJA
5. FORDULÓ
Fehéroroszország–Szaúd-Arábia 2013. 01. 19 15.45 Zaragoza
Lengyelország–Dél-Korea 2013. 01. 19 18.00 Zaragoza
Szerbia–Szlovénia 2013. 01. 19 20.15 Zaragoza
A D-CSOPORT SZOMBATI PROGRAMJA
5. FORDULÓ
Egyiptom–Ausztrália 2013. 01. 19 16.45 Madrid
Spanyolország–Horvátország 2013. 01. 19 19.00 Madrid
Magyarország–Algéria 2013. 01. 19 21.15 Madrid


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik