Videó: Sikerült a horvátok elleni kétmeccses terv - Mocsai L.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 21:17
A rossz kezdés és a vereség ellenére tisztességgel helytállt a magyar kézilabda-válogatott a horvátok elleni Eb-selejtezőn. Mocsai Lajos szövetségi kapitány nem volt elégedett sem a védekezéssel, és legfőképp a támadással sem, de kiemelte, a csütörtöki veszprémi meccsre és a mostani találkozóra eltervezettek messzemenőkig sikerültek. Az újonc Zdolik Bence hat gólt dobott, parádés játékkal rukkolt ki.

„A két mérkőzés eredményével összességében elégedettek lehetünk. A mai meccs első tizenöt percében minden olyan hibát elkövettünk, amit otthon, Veszprémben nem: technikai hibák következtében labdákat adtunk el, kapkodtunk, védekezésben túl sok helyet hagytunk a lövőiknek. Érzelmileg nem tudtunk kellően feltöltődni, amennyire szükség lett volna” – értékelte az összecsapást a Sport Tv-nek a kapitány .

„Ugyanakkor pozitívum, hogy a válogatottban eddig kevesebb lehetőséget kapók vagy az újonc Zdolik Bence lehetőséget kaphatott egy magas hőfokú meccsen. Egy-egy emberre kivetítve így tehetséggondozásra is tudjuk használni a válogatott összetartásokat. Zdolik egy nagyon vagány, fiatal játékos, jó adottságokkal és megfelelő versenyzői kvalitásokkal, akiről ezen a meccsen teljesen levettük a felelősséget. A mai teljesítményét nem szabad sem alul-, sem túlértékelni.”

„A mai meccs megmutatta, hogy szakmailag még sokat kell javulnunk. A védekezési rendszerben komoly változtatásokat eszközöltünk, amiben kulcsszerep hárul Nagy Lászlóra, ám az ő kiesését a védelem közepéből egy nap alatt szakmailag nem sikerült megfelelően pótolni” – tette hozzá Mocsai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik