Tomori: Attól még, hogy jobb a csapat, harcolni kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.15. 12:47
null
Tomori szerint a Podgorica ellen okosabban játszottak (Fotó: MTI)
Aki azt hitte, hogy vasárnap este kisebb földrengés rázta meg Dabast, annak jelezzük, szó sem volt természeti katasztrófáról, mindössze a Ferencváros női kézilabdázóinak szívéről gördültek le méretes kövek. Az FTC kemény csatákat megnyerve győzte le a 2012-es Bajnokok Ligája-győztes Buducsnoszt Podgoricát a B-csoport második fordulójában, újra a csapatjáték diadala volt a meccs, már-már az előző sikeres hónapokat idézte. Legalábbis az eddigi két BL-meccsen mutatott Fradi-teljesítmény közötti különbség ég és föld.

„A győzelem mellett annak is örülök, hogy a dániai nagyon rossz teljesítményből átmentünk egy közepesen jóba a Podgorica ellen – mondta Tomori Zsuzsanna, az FTC átlövője, aki hét góljával a legeredményesebb ferencvárosi volt. – Nagyon mélyről jöttünk vissza. Ikastban nem tudtunk megújulni, ahhoz mérem a teljesítményünket, ezért is mondtam, hogy közepesen jó. De ez is azt mutatja, hogy van tartásunk. Vasárnap mi voltunk az okosabbak, nem mentünk bele őrült rohanásba, türelmesen járattuk a labdát.”

ADZSICS HIÁNYOLJA AZ AGRESSZIVITÁST
Dragan Adzsics, a Podgorica edzője érthetően csalódottan tekintett vissza a vasárnapi meccsre klubja honlapján. A szakember szerint csapata védekezése elmaradt a várttól, mert játékosai nem tartották be az utasításait, nem voltak elég agresszívek, és az FTC minden hibájukat megbüntette. Adzsics úgy véli, nem tudták felvenni a hazaiak ritmusát, és a közönségtől sem sikerült teljesen függetleníteni magukat játékosainak.

„A védő- és a támadójátékunk is szétesett hetekkel ezelőtt – folytatta Tomori. – Ezért az alapelveket kellett újra felidéznünk, a motivációnkkal sohasem volt probléma. Rendre azt hallottuk, hogy sokkal jobb a csapatunk, mint az előző szezonokban, de ha el is hisszük, attól még ugyanúgy meg kell harcolnunk minden labdáért és a győzelemért. Ha kaparunk, és az ellenfél azt látja, hogy védekezésben senki sincs magára hagyatva, ha ott teremve kisegítjük egymást, az meghozza a sikert.”

Tomorit mind a két edző dicsérte a győzelem után, Dragan Adzsics a világ egyik legjobb átlövőjének titulálta.

„Örülök, ha a dicsérnek, és hogy a meccs végén én is hozzá tudtam tenni a részem a sikerhez. De szerintem ennél is többre vagyok hivatva. Sokat kell még javulnom, mert mostanában az én játékom is lelassult” – reagált a dicsérő szavakra a válogatott átlövő, aki szerint a tavaszi BL-folytatásra tökéletesen összeállhat a játékuk, a Podgorica elleni győzelem csak a kirakós első darabja volt.



A Fradi klasszis megoldásokkal verte a Podgoricát

Elek Gábor vezetőedző arról beszélt a meccset követően, hogy bár a Podgorica ellen visszatért a régi taktikához, a jövő nem erről szól, mert a Fradinak fejlődnie kell.

„Bár szélről rengeteg gólt kaptunk, a visszarendeződésünk remekül működött – nyilatkozta Elek. – Nagyon jónak ítélem meg a védekezésünket, hiszen viszonylag kevés védett lövéssel tudtuk huszonöt gólon tartani az ellenfelet. A türelmes támadójátékunk is kulcsfontosságú volt, nem véletlenül készültünk rá három napon keresztül, hogy ne kezdjünk felelőtlenül lövöldözni. Tudtuk, hogy nem a beállósok mérkőzése lesz, ezért úgy terveztük, a széleken és a kettes védők külső oldaláról lőve tudnánk őket megtörni. Visszatértünk az elmúlt évek stratégiájához a Podgorica ellen, látszott, hogy ez jobban működik még, mint az új, rotációs rendszer. De nem teszünk le arról sem, mert ez kell, hogy a Fradi útja legyen.”

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Midtjylland (dán) 2 2 57–47 +10 4
2. Buducsnoszt (montenegrói) 2 1 1 56–46 +10 2
3. FERENCVÁROS 2 1 1 50–57 –7 2
4. Lublin (lengyel) 2 2 43–56 –13 0
A csoport programját itt találja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik