Sportrádió: Nemcsak az Eb-t, az elmúlt éveket is vizsgálni kell – Kocsis Máté

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 20:36
null
Szegő Tibor vendége volt Kocsis Máté a Sportrádióban (Fotó: Tumbász Hédi)
Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke a Sportrádióban elmondta, jóval az Európa-bajnokság előtti időt is vizsgálniuk kell, az elmúlt évek elvégzett és elvégzetlen munkáit, majd olyan statisztikai adatokat osztott meg a hallgatókkal, amelyek a tizenötödik Eb-helyünknél súlyosabb gondokat jeleznek.

Kedden a Sportrádió Hazafutás cím műsorának vendége volt Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke, aki elmondta, az aznapi elnökségi ülésen egyrészt a további, az Európa-bajnoki rendezéssel kapcsolatos további feladatokról volt szó, ugyanakkor az elkövetkező hetek során kiértékelik a történteket is, és nemcsak ezt a tornát, hanem mögöttünk hagyott két–három éves időszakot.

„Valamit mindannyian vártunk ettől a tornától és a magyar csapattól, de semmiképpen sem azt, ami történt – fogalmazott a szövetség elnöke, aki szerint a tornát megelőző felkészülési folyamat kiértékelése legalább annyira érdekes, mint a három csoportmeccsé. – A kiesés után napokig szomorú voltam, úgy éreztem, mintha a befektetett energia soha nem akarna megtérülni, igaz, egy Izland elleni ki-ki meccs és egygólos vereség nem ciki, pláne nem tragédia. Értem és elfogadom, hogy egy góllal bármikor ki lehet kapni, ilyen a sport. A problémánk nem is ezzel a tornával van, sokkal hátrébb kell néznünk, az elmúlt évek elvégzett és elvégzetlen munkáira. Öt év és nyolc hónap munkánk van abban, hogy Magyarország először felnőtt férfi kézilabda Európa-bajnokságot rendezhessen. Ez rengeteg idő.”

Kocsis Máté szerint profi sportolóknak el kell viselniük a hazai pályával és a szurkolókkal járó nyomást, még ha valóban nem lehet könnyű, ha az ember kifut az öltözőből, és húszezer ember várja egy teljesen új csarnokban, ahol hatalmasak a fények és hangok. Meg kell szokni, de fel lehet rá készülni, ezért sem érti, a stáb és a játékosok tavaly tavasszal miért döntöttek úgy, hogy nincs szükségük mentális felkészítésre, szakemberekre, amikor most kiderült, talán mégis kellett volna.

JUHÁSZ ISTVÁN: NEM SZABAD ELSŐ INDULATTAL ÍTÉLNI

Juhász István, az MKSZ szakmai igazgatója: – Nem szabad első indulattal ítélni és azonnal fejeket követelni. Ha reálisan szeretnénk értékelni a magyar válogatott teljesítményét, akkor minden aspektusból meg kell vizsgálni azt a folyamatot, amely ide vezetett. Megnéztük, hogy az elmúlt négy világversenyen kik voltak ott stabilan a legjobbak között, és kimutathatón nem az határozza meg a válogatott eredményességét, hogy mennyit játszottak együtt, egy közegben, hanem hogy milyen erősségű bajnokságokból jöttek. Csak összehasonlításképpen, nekünk hat játékosunk játszik a Bajnokok Ligájában, de ennek a fele inkább második számú a posztján, míg Izland csapatából tizenegyen kezdő játékosok a Bundesligában. A játékstílus örök kérdés, amit a kézilabdázók aktuális állapotához kell igazítani, de közben figyelnünk kell, merre halad a világ kézilabdája. Minden évben elmondjuk, hogy kondicionálisan nem bírjuk a sorozatterhelést, de erre nekünk nehéz hatással lennünk, mert ez nem a válogatott edzők feladata. Talán ideje beleavatkozni a válogatott játékosok felkészítésébe.

„Azt sem értem, miért nem ment ki a válogatottunk előtte edzeni a csarnokba? – tette fel a kérdést Kocsis. – Nem kell magas szinten játszani ahhoz, hogy az ember tudja, nem ugyanaz egy ekkora létesítményben játszani, mit a megszokott tornateremben a megszokott bordásfalakkal, egy játékosnak olyan apróságokat is látnia kell, mennyi hely van a pálya mellett, vagy milyen színű a háló.”

Az MKSZ elnöke kifejtette, hogy a szövetség férfi szakágának alelnöke Nagy László, az ő feladata átlátni mindazt, ami a pályán történik, az övék pedig azt, ami azon kívül van, kezdve a TAO-tól, a szervezésen át egészen a nemzetközi kapcsolatokig.

Szegő Tibornak, a műsor vezetőjének arra a felvetésére, hogy ugyan erős a magyar bajnokság, de a nem sok-e a légiós, Kocsis Máté azt felelte, hogy míg a magyar női liga valóban erős, a férfi nem, az inkább a német és a francia bajnokságokról mondható el. Ezekben a pontvadászatokban jóval több erős csapat küzd, mit a „fejnehéz” magyarban, ahol a Telekom Veszprém és a Pick Szeged csapatán kívül nincs érdemi rivális.

Ez azt jelenti, hogy legjobb csapataink idényenként évente négy erős meccset játszanak egymással a bajnokságban és a kupában, a többi találkozó számukra lefutott. Kocsis nem a sok légiósban látja a probléma gyökerét, hiszen megvannak az előnyei a külföldi kultúrából érkező, más hozzáállású játékosoknak, amelyeket okosan használva igenis lehet fejlődni. A baj inkább az, hogy itthon kevés a jó csapat, amelyből szerinte nem kettőre, hanem legalább négyre, ötre vagy hatra lenne szükség. Ez finanszírozási probléma is, meg kell vizsgálniuk, mi a rendelkezésre álló források minél szélesebb körben való elosztásának az útja.

„Több válogatott játékosunk nem kezdő a saját klubcsapatában, vagyis fenntartunk egy olyan bajnoki rendszert, amiben a magyar válogatott játékosok padoznak. Vannak ugyan szabályozási módszerek, mint például az, hogy fizetni kell a légiósok után, de alapvetően a szövetség nem szólhat bele, egy klub kit igazoljon le és játszasson. Azzal nem tudunk mit kezdeni, ha nem cserélik be a magyar játékosokat” – folytatta Kocsis, aki szerint itthon fel kell építeni további csapatokat, például a Balatonfüredet, a Tatabányát vagy Ferencvárost, amelyek képesek megszorongatni és versenyben tartani a két nagy BL-klubot.

Az elnök a műsor végén még említett néhány olyan statisztikát a magyar válogatottról, amely sokkal lehangolóbb és beszédesebb a 15. Eb-helyünknél, mert azt mutatják, hogy egyre inkább szakadunk le az élvonaltól.

• a legerősebb lövők között nem vagyunk az első tizenötben
• a legnagyobb sprinteket tekintve nem vagyunk az első harmincban
• az átadások számát és eredményességét tekintve nem vagyunk az első harmincban
• a játékosok legtöbb pályán töltött idejét tekintve nem vagyunk az első harmincban
• a legnagyobb futótávokat tekintve nem vagyunk az első harmincban
• a legtöbb gólpasszt tekintve nem vagyunk az első negyvenben
• a legjobban teljesítő kapusunk, Székely Márton a 17. helyen áll a listán
• a legjobb védőteljesítményt tekintve nem vagyunk az első harmincban

Kocsis Máté szerint ezeket a lesújtó számokat nézve az is csoda, hogy a 15. helyen végeztünk. Azt szerinte sem vitatja senki, hogy a játékosaink a szívüket–lelküket kitették a pályára, főleg Portugália és Izland ellen, de nemcsak az éles meccseken kell így tenni, hanem a felkészülés alatt is. Szerinte abban is hátrányban vagyunk a sportág élvonalával szemben, hogy bár kiváló játékosaink vannak, már nincs klasszikus világsztárunk.

A jövőben ezt a klubokkal együtt kell megoldani, mert szerinte érthető, ha egy gazdasági vállalkozásként működő sportklub nem rajong gondolatért, hogy a kulcsjátékosát sérülésnek tegye ki a válogatottnál, de el kell fogadniuk, hogy sportstratégiai szempontból a nemzeti csapat elsődleges szerepe nem vitatható.

Sportrádió · KOCSIS MÁTÉ ÉS JUHÁSZ ISTVÁN VOLT SZEGŐ TIBOR VENDÉGE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik