SEHA-liga: a Barcelona és ázsiai klubok is csatlakozhatnak

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 21:01
null
A SEHA-liga alelnöke a Barcelona lehetséges csatlakozásáról beszélt (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda SEHA-liga jelenlegi kiírása a negyeddöntőknél szakadt félbe és bár még nem tudni, mi lesz az évaddal, a regionális bajnokságban már a jövőt tervezik: több lehetséges csatlakozóval.

Borisz Sapoznyikov, a liga alelnöke egy lapinterjúban beszélt arról, hogy a SEHA-liga befejezése leginkább a helyi bajnokságok sorsán múlik, a klubok számára ugyanis utóbbi a prioritás, tehát, ha nyáron lehet játszani és szinte két-három naponta jönnek majd a bajnokik, nehéz elképzelni, hogy folytassák a regionális ligát.

A sportvezető jóval optimistább a 2020–2021-es kiírással kapcsolatban. Elárulta, többek között a spanyol bajnok Barcelona is érdeklődik a csatlakozás iránt. A katalán klub mellett pedig ázsiai, első sorban kínai klubokkal egyeztetnek az esetleges részvételről. Sapoznyikov nyilatkozata szerint még keresik az ideális megoldást, akár egy ázsiai regionális bajnokság, majd közös rájátszás, vagy a kínai klubok „Európába telepítése” is megoldás lehet. A projekt célja az ázsiai kézilabda fejlesztése, felzárkóztatása.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik