„Noooltchim”, „Drámai és igazságtalan” - román sajtóvisszhang

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 11:19
null
A Valcea sokáig remekül helytállt a veszprémi katlanban, ám az utolsó percekben nem tudott miből erőt meríteni (Fotó: Mirkó István)
A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Győri Audi ETO KC elképesztő mélységből küzdette vissza magát, és harcolta ki a továbbjutást az Oltchim Valcea ellen. A román sajtó szerint csapatuk kiválóan teljesített, de a legfontosabb pillanatokban mégis föléjük nőttek a győriek. Az európai szövetség honlapja szerencsésnek nevezi az ETO-t, amely kihasználta, hogy a Valcea teljesen elbizonytalanodott a hajrára.

 

A párharc első mérkőzésének otromba felvezetését követően aligha lep meg bárkit is, hogy a győriek döntőbe jutását a ProSport internetes oldalának főcíme drámainak és igazságtalannak állítja be. A meccs színvonalát rendkívülinek látta, az utolsó perceket leszámítva az Oltchim teljesítményét extraklasszisnak minősíti. A honlap szerint a román csapat a rá váró feladat nehezebb részét már megoldotta, ám az utolsó pillanatokban hibázott, és elesett a bravúros továbbjutástól.

A döntő után a ProSport is a sajátjaival foglalkozott
A döntő után a ProSport is a sajátjaival foglalkozott

A ProSportnál kiemelik Oana Manea elrontott labdáját, szerintük ez volt a párharcot eldöntő mozzanat. Az elemzés néhány okra vezeti vissza az Oltchim Valcea vereségét. Többek közt megemlíti, hogy Bukarestben a csapat negyedórányi előnyt ajándékozott a Győrnek, és ugyan a visszavágó 6. percében már egyenlő volt az állás, és a dán edző, Jakob Vestergaard jól nyúlt a román csapatba (a félidő 14–10 volt a vendégeknek), de amikor hat góllal vezetett az Oltchim, érthetetlenül elfáradtak a játékosok, megremegtek a kezek, és senki sem merte vállalni a felelősséget. A végén Manea ujjai között elcsorgott a labda, és ezzel együtt elveszett a továbbjutás is.

Pénteken természetesen a lap nyomtatott kiadása is a mérkőzés tudósításával kezdődött – a „Nooooltchim” főcím aligha szorul különösebb magyarázatra. A szerkesztő kiemelte, hogy a Valcea az utolsó három percben engedte ki a kezéből a továbbjutást, amelyért súlyos árat fizethet, mert a szponzorok hátat fordíthatnak az együttesnek.

A másik nagy román sportmédium, a Gazeta Sporturilor statisztikai oldalról közelíti meg a párharcot: a két mérkőzésen lejátszott négy félidőből – egyenlő megoszlásban – kettőt nyert az Oltchim Valcea, ugyancsak kettőt az ETO, csakhogy a lélektanilag fontos pillanatokat a győri klasszisok uralták, a 120 perc során fölényesen nyerték meg az első és az utolsó negyedórányi játékidőt, és ezekben az időszakokban egészen magas színvonalon kézilabdáztak. Ez volt a sikerük kulcsa.

Bár a visszavágó 57. percében ismét 22–24 volt az állás, de ekkor, ebben a három egészen sűrű, „tie-break-szerű” percben, amikor eldőlt, hogy ki lesz a Bajnokok Ligája-döntőse, Katarina Bulatovics lépéshibát vétett, klasszis sportolótól váratlanul, így a magyar csapat tagjai kétszer is eredményesek lehettek az egy román találattal szemben. A beszámoló kész tényként állítja, hogy Bulatovics a következő évadtól már az ETO játékosa lesz. Végezetül kiemelik, hogy a rendezés, a mérkőzés és a veszprémi közönség felnőtt a párharc színvonalához.

Az európai szövetség hivatalos honlapja, az eurohandball.com általában kizárólagosan a tényekre szorítkozik egy-egy beszámoló esetén, ám a tudósító ezúttal a beszámolója elején leszögezi, hogy a thrillert hozó mérkőzésről csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni. „A szerencsés Győr veresége ellenére a döntőben” – hirdeti a cím, és az írás kiemeli, hogy fantasztikus hangulat uralkodott a Veszprém Arénában a meccsén és a lefújás után.

Az EHF tudósítója hozzáteszi: Ambros Martín a második BL-fináléjára készülhet, Heidi Löke pedig sorozatban harmadszor jutott be az elitliga döntőjébe, a Győri ETO pedig 2009 és 2012 után – további öt elveszített európai kupadöntő mellett – ismét megpróbálkozhat a női kézilabdázók legértékesebb trófeájának elhódításával.

Az szombaton (kezdés: 20.30 óra, tv: DigiSport 1) derül ki, hogy a szlovén Krim Ljubljana és a norvég Larvik közül melyik csapat lesz a Győri ETO ellenfele a fináléban.

HARMADSZOR BL-DÖNTŐS A GYŐR – ELŐSZÖR NYERHET

A Győri Audi ETO KC idei döntője lesz a 12. magyar érdekeltségű finálé a női kézilabda Bajnokok Ligájában, illetve elődjében, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Az eddigi mérleg két győzelem, 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr ért fel a csúcsra. Az ETO-nak ez lesz a nyolcadik fináléja az európai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012; EHF-kupa: 1999, 2002, 2004, 2005; KEK: 2006) kivétel nélkül elveszítette.

AZ EDDIGI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ BEK-, ILLETVE BL-DÖNTŐK
1965: HG Köbenhavn (dán)–Spartacus 21–16 (első mérkőzés: 14–6, visszavágó: 7–10)
1971: Szpartak Kijev (szovjet)–FTC 11–9
1978: TSC Berlin (NDK-beli)–Vasas 19–14
1979: Szpartak Kijev–Vasas 27–26 (13–17 és 14–9)
1982: VASAS–Radnicki Beograd (jugoszláv) 50–43 (29–19 és 21–24)
1993: Hypo (osztrák)–Vasas 40–25 (17–14 és 23–11)
1994: Hypo NÖ–Vasas 45–39 (20–18 és 25–21)
1999: DUNAFERR–Krim Ljubljana (szlovén) 51–49 (25–23 és 26–26)
2002: Kometal Szkopje (macedón)–FTC 51–49 (25–27 és 26–22)
2009: Viborg (dán)–Győr 50–49 (24–26 és 26–23)
2012: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Győr 54–54 (27–29 és 27–25)

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik