Női kézi NB I: jól tartotta magát az Érd, fölényesen nyert a Győr

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 17:56
null
Estelle Nze Minko hét gólig jutott (Fotó: Tumbász Hédi)
Az első félidőben még megnehezítette a Győri Audi ETO KC dolgát a hazai pályán játszó Érd a női kézilabda NB I-ben, ám végül sima, 38–26-os vendéggyőzelem született.

 

A bajnokságban veretlen, sorozatban 17 győztes mérkőzést maga mögött tudó Győri Audi ETO KC a jó formát mutató, a tabella tizedik helyén álló Érd otthonába utazott – a két együttes a novemberben elmaradt találkozót pótolja.

Az első félidőben a Győr dominált, s bár a hazai együttes szépen tartotta magát, négygólos hátrányban vonult a félidőre (18–14).

A második felvonás elején szintén jól teljesített az Érd, ezt főként nyolc gólig jutó Szabó Kittinek köszönhette. A favorit azonban ritmust váltott, s elhúzott riválisától – olyannyira, hogy az összecsapás végére tizenkét gólos előnyre tett szert, s végül 38–26-ra nyert. A Győrben Estelle Nze Minko szerepelt a legeredményesebben, hét találatig jutott.

NŐI KÉZILABDA NB I
16. FORDULÓ
ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 26–38 (14–18)
Érd, zárt kapuk mögött. V.: Fekete T., Tóth D.
ÉRD: GYŐRFFY – Király R., Mód 2, SZABÓ K. 8 (3), Paróczy, Kiss-Walfisch 4, Fekete B. 4. Csere: Győrffy (kapus), KISS D. ZS. 4, Abilda 2, Landi 2, Horváth D., Sztankovics, Csáki, Kóka. Edző: Horváth Roland
GYŐR: Leynaud – Faluvégi 3, V. KRISTIANSSEN 5, NZE MINKO 7, BRATTSET 5, E. Amorim 4, Fodor 1. Csere: S. Solberg (kapus), Görbicz 2, Edwige 2, S. Oftedal 4, Lukács V. 3, Csekő 1 (1), Ogonovszky 1. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 10. p.: 5–6. 19. p.: 10–11. 28. p.: 12–18. 33. p.: 16–21. 42. p.: 21–28. 49. p.: 22–33.
Kiállítások: 4 ill.4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Bizonyos játékrészekkel nagyon meg voltam elégedve. Ezek a mérkőzések arra jók, hogy felhozzuk magunkat arra a szintre, ahol voltunk.
Danyi Gábor: – Látszott, hogy sokáig nem találkoztunk, rengeteg pontatlanság volt a játékunkban, nagyon jól tartotta magát az Érd, amiért dicséretet érdemel. Egy mérkőzéssel beljebb vagyunk és ez most a legfontosabb.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 18 18 658–357 +301 36
2. FTC 17 16 1 592–386 +206 32
3. MTK 19 13 1 5 590–584 +6 27
4. Siófok 19 13 6 601–510 +91 26
5. Vác 19 13 6 566–544 +22 26
6. Mosonmagyaróvár 18 12 6 520–496 +24 24
7. Debrecen 17 11 1 5 501–441 +60 23
8. Kisvárda 19 6 13 469–531 –62 12
9. Dunaújváros 19 6 13 499–562 –63 12
10. Érd 16 6 10 422–497 –75 12
11. Fehérvár 19 6 13 500–589 –89 12
12. Boglári Akadémia-SZISE 20 3 1 16 521–631 –110 7
13. Szombathely 19 3 16 473–618 –145 6
14. Békéscsaba 19 1 1 17 440–606 –166 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik