Női kézilabda: megvan Dalmose utóda a Viborgnál

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 16:55
A Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójára készülő Viborg női kézilabdacsapata a hét közben bejelentette, hogy július 1-től három éven keresztül a jelenleg a Ringköbinget irányító Allan Heine lesz a vezetőedző.

A szakember az elmúlt két és fél évben a Ringköbing szakmai irányításáért felelt, az együttest a mostani szezonban sikerrel tartotta benn az első osztályban, de a Viborgtól kihagyhatatlan lehetőséget kapott. 2014 májusa óta a dán női válogatott mellett is dolgozik.

A Viborgnál február végén bontottak szerződést Christian Dalmose edzővel (azóta Lars Friis Hansen irányított), aki csütörtök óta a Siófoknál dolgozik.

A dán alapszakaszt negyedik helyen záró Viborgnál négy új játékos átigazolását is bejelentették. A 27 éves francia jobbátlövő, Marie-Paule Gnabouyou a Toulontól érkezik, és két évre írt alá. A 26 esztendős irányító, Sidsel Bodholt Nielsen a Skivétől tér vissza. A 32 éves norvég irányító-átlövő, Siri Seglem nyolc évet játszott már dán csapatokban (Odense, Aalborg), Viborgba két évre írt alá, csakúgy, mint a 26 esztendős balszélső, Ditte Kelsa.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik