Női kézilabda: ennyit keresnek a CSM és a Rapid játékosai

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 12:31
null
Neagu toronymagasan a CSM legjobban fizetett játékosa (Fotó: AFP)
Az idény befejezése után sem csitul a román női kézilabda bukaresti „polgárháborúja”, a közel háromszor nagyobb költségvetésből gazdálkodó és kétszer nagyobb fizetéseket adó CSM-nél ugyanis nehezen nyugszanak bele, hogy elbukták az aranyérmet a Rapiddal szemben.


A bukaresti Főpolgármesteri Hivatal által fenntartott CSM 3.5 millió eurós éves költségvetése ellenére a bajnoki címről és a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről is lemaradt, előbbit a mintegy 1.3 millió eurós költségvetésű Rapiddal szemben bukta el, amelyet a Szállításügyi Minisztérium pénzel. A Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap a két csapat valamennyi jelenlegi és nyáron érkező játékosának fizetését közzétette, eszerint a CSM havi 180 ezer eurót költött bérekre, a Rapid viszont ennek csupán a felét. A CSM-nél egy kezdőcsapatnyi játékos havi fizetése öt számjegyű, és összesen tizenegyen keresnek jobban, mint a Rapid legjobban fizetett kézilabdázói, Alicia Fernández és Sorina Tirca. Utóbbi duplán ünnepelt a bajnoki aranyérem után, mert kedden férjhez ment az MTK labdarúgójához, Gheorghe Grozavhoz.

A Rapid játékosainak havi fizetései (euróban)
Kapusok:
Julie Foggea 6000, Elena-Gabriela Voicu 6000, Diana Ciuca 4000
Jobbszélsők: Alexandra Badea 3500, Marta López 5000
Jobbátlövők: Azenaide Carlos 5000, Laura Popa 4000
Irányítók: Eliza Buceschi 6500, Alicia Fernández 7000
Beállók: Ainhoa Hernández 5000, Oana Manea-Lefter 4000, Daniela Ratiu 4000
Balátlövők: Sorina Tirca 7000, Gabriela Perianu 6000, Claudia Constantinescu 4000
Balszélsők:
Korsós Dorina 3000, Marina Ilie 2000
Vezetőedző: Carlos Viver 6500

A CSM játékosainak havi fizetései (euróban)
Kapusok:
Jelena Grubisic 12 000, Tess Wester 13 000, Marie Davidsen 6500
Jobbszélsők:
Carmen Martín 8000, Malin Aune 6000
Jobbátlövők: Barbara Lazovic 10 000, Andrea Klikovac 8000, Alicia Gogarla 3000
Irányítók: Elizabeth Omoregie 10 000, Emilie Arntzen 10 000, Denisa Valcan 2000, Stefania Stoica 1 500
Beállók: Yvette Broch 8000, Ema Ramusovics 6000, Andreea Ailincai 2000
Balátlövők: Cristina Neagu 17 500, Eduarda Amorim 10 000, Samara da Silva 6500
Balszélsők
: Siraba Dembélé 8000, Martine Smeets 6000, Alexandra Dindiligan 4500, Diana Fanaru 1500
Vezetőedző:
Adrian Vasile 10000

A sportlap nemcsak az elmúlt, hanem a következő évad játékosainak fizetéseit is megszerezte, eszerint míg a CSM változatlan költségvetéssel folytatja, a Rapidé 2.3 millió euróra emelkedik. A 2023-ban centenáriumát ünneplő vasutasklubnál minél több szakosztályban igyekeznek bajnokesélyes keretet összerakni (a férfi kosárlabdázóknál voltak eddig a leglátványosabb erősítések), de az önálló klubként működő futballcsapathoz is tőkeerős befektető érkezett.

A kézilabdacsapat kapujába érkezik Denisa Dedu és a horvát Ivana Kapitanovic (minkettő havi 8000 eurós fizetéssel), balátlövő posztra a francia Orlane Kanor (8000), jobbátlövőnek a francia Alexandre Lacrabere (7000) és a spanyol Irene Espínola (6000), beállóba a román válogatott Lorena Ostase (6000), a bal szélre pedig még egy spanyol, Jennifer Gutiérrez (5000). Távozik Foggea, Voicu, Ratiu, Constantinescu, Popa és Carlos, Oana Manea-Lefter pedig visszavonul.

A CSM-nél egyelőre a távozók (Broch, Lazovic, Wester, Amorim, Martín, Da Silva, Valcan és Fanaru), valamint visszavonulók (Grubisic, Smeets) névsora hosszabb az érkezőknél. A kapuba a svéd Evelina Eriksson (8000) érkezik, beállóba visszatérhet Crina Pintea (11000), balátlövőbe a francia Kalidiatou Niakatéérkezését jelentették be (10000), a jobb szélre az orosz Marina Szudakovát (6000) szerezte meg a BL-szabadkártyában reménykedő csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik