Női kézi-vb: „Remélhetőleg összerakják Blankát és holnap már tud játszani”

Vágólapra másolva!
2015.12.05. 20:25
null
Szucsánszkiék magabiztos győzelemmel rajtoltak (Fotók: MKSZ/Kovács Anikó)
Szombaton, a Dániában zajló 2015-ös női kézilabda-világbajnokság első játéknapján a magyar válogatott 39–20-as győzelmet aratott Tunézia ellen. A találkozót követően Németh András szövetségi kapitány elmondta, a bokasérülést szenvedő Bíró Blankát remélhetőleg összedrótozzák vasárnapra. A játékosok azt emelték ki, hogy önbizalmat gyűjthetnek a nagy különbségű győzelemből. 

„Örülök neki, hogy megcsináltuk, amire készültünk. Főleg az első félidő védekezése volt olyan értékű, ami később is használható, azután fellazult az ellenfél és egyre jobb támadásokat vezettünk, viszont ez azzal járt, hogy a védekezésre már nem tudtunk olyan mértékben koncentrálni. Volt már Magyarországnak Tunézia ellen szenvedős mérkőzése, ha nem figyeltünk volna oda, akkor most is szenvedtünk volna. Az egészségügyi stáb elmondta Bíró Blanka sérüléséről, hogy összerakják és holnap már tud játszani” – mondta a Sport Tv-nek Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

„Szerencsére nem komoly a baj, a bokámat húztam meg, de rendben lesz. Úgy érzem, a csapat is jól kezdett, és mi is rendben leszünk” – mondta sérüléséről Bíró Blanka.

A kapitány reméli, Bíró Blanka 
hadra fogható lesz vasárnap
A kapitány reméli, Bíró Blanka hadra fogható lesz vasárnap

„A mai meccs nem volt nehéz, hetek óta mindenki az első mérkőzésre készült. Ez egy erődemonstráció volt, a többi csapat is látta, hogy milyen fegyelmezetten védekezünk és támadunk, hogy tudjuk, mi a feladatunk. Ez a válogatott most nagyon szeretné megmutatni, hogy jó csapat. Bízom benne, hogy a komolyabb találkozókon is tudjuk használni az összes játékost. A második félidő elején kicsit leültünk és az utolsó tíz percre álltunk csak helyre, erre a későbbiekben mindenképpen hamarabb kell reagálnunk” – értékelt Tomori Zsuzsanna, a magyar válogatott átlövője.

„A legfontosabb, hogy minden játékosunk játszhatott, örülök, hogy az első meccsen nagy különbséggel tudtunk nyerni, ez önbizalmat adhat, és holnap ezzel fogjuk folytatni.Szerettünk volna gyorsan túlesni az első meccsen, talán ezért is volt, hogy sokszor meggondolatlanul ellőttük a labdákat ziccerben. Nem nagyon figyeltük a kapus mozgását sem, kellett egy félidő, amíg megtaláltuk ellene a jó megoldásokat. Szinte egy-egyben védekeztünk az afrikaiak ellen, erre is készültünk előzetesen. A szerbek ellen minden bizonnyal mást kell majd csinálni" – tette hozzá a győri átlövő.

„Első meccsnek megfelelő volt. Izgultunk, noha nem volt nehéz találkozó, de sok ziccert hibáztunk. Úgy gondolom, ezt a megilletődöttséget levetkőzzük a következő találkozóra. A saját játékom? Szerintem botrányos volt, én is sokat rontottam, nem mentem rá a falra olyan lendülettel. Az első félidőt láttuk a szerbek meccséből, meghatározó lesz, hogyan kezdünk ellenük. Keményen kell fellépnünk, és sokat faultolni" – tekintett már kicsit előre a saját játékával kapcsolatban önkritikus Zácsik Szandra, aki így is négy találatig jutott.

2. FORDULÓ, A-CSOPORT (DEC. 6.)
16.15: Japán–Montenegró (Tv: Sport1)
18.30: Szerbia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1)
20.45: Tunézia–Dánia (Tv: Sport1)
TOVÁBBI MENETREND!

„Szerintem nagyon izgult mindenki az első meccsen, jó játékkal szerettünk volna túl lenni rajta. Az volt a cél, hogy magabiztosan nyerjünk, és ez önbizalmat adjon a következő feladatokra. Módunk nyílt szokni a pályát és a légkört, meccsszituációban sokkal jobban meg tudjuk egymást ismerni, mint edzésen. Az első félidőben sok helyzetet kihagytunk, de ez benne van egy első meccsben" – nyilatkozta Bódi Bernadett.

A sajtótájékoztatón ott volt tunéziai részről a tíz találatig jutó Muna Sebbah, aki fájós kézzel érkezett.

„Éppen Tomori fejét találtam el egy lövésnél, remélem, jól van – nézett mosolyogva a mellette ülő magyar játékosra Sebbah. – Nagyon rosszul kezdtünk, futnunk kellett az eredmény után. Az a célunk ezzel a vébével, hogy utat mutassunk a fiataloknak. A dánok ellen már jobban szeretnénk játszani és képviselni az országunkat. Minden nappal erősebbek lehetünk."

„Nehéz volt átlőni a magas magyar falat, a kapusuk is jól védett, látszik, hogy komplett csapat. Legutóbb csak két gól volt köztünk, most fiatalabb együttessel érkeztünk, a többség a húszas évei elején jár. A második félidőben a két beállóval megtaláltuk a helyzeteket, de a rossz kezdés rányomta a bélyegét a találkozóra" – mondta Mohamed Riad Szana, az afrikai válogatott kapitánya.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TUNÉZIA 39–20 (16–5)

Herning, 7900 néző. V: Alpaidze, Berezskina (oroszok)
MAGYARORSZÁG: KISS É. – Kovacsicz 3, TOMORI 6, Szucsánszki 3, Szamoránsky P. 2, ZÁCSIK 4, Kovacsics 2. Cs: Bíró B. (kapus), Szekeres, Görbicz 5 (1), Mayer 3, Planéta, Bódi 3, Triscsuk 3, Erdősi 4, Bulath 1
TUNÉZIA: Abdallah – Szfar-Ben-Sker 1, Dardur, SEBBAH 10 (2), Kuki 2, Huildi, Amis. Cs: Ben Szlama (kapus), Tumi, Redzseb, ZSLEZI 5, Geriszi, Hamruni, Rezgui 1, Zsuini 1
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–1. 8. p.: 4–3. 16. p.: 9–3. 26. p.: 12–5. 36. p.: 20–8. 43. p.: 26–13. 48. p.: 30–15. 55. p.: 35–19
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Dánia–Japán 30–21 (17–11)
Ld: Gravholt 6, ill. Honda 5
Montenegró–Szerbia 28–28 (16–14)
Ld: K. Bulatovics 8, ill. Krpezs, Zsivkovics 6-6

B-CSOPORT (NAESTVED)
Svédország–
Angola 37–23 (18–12)
Ld:
Hagman 8, ill. Matilde André 6
Kuba–Lengyelország 22–27 (11–12)
Ld: Ayling 8, ill. Kudlacz 11
Hollandia–Kína 42–21 (19–9)
Ld: Abbingh és Broch 7-7, ill. Zsu Csiao 5

C-CSOPORT (KOLDING)
Brazília–Dél-Korea 24–24 (10–12)
Ld: Rodrigues-Belo 7, ill. Rju Eun Hi 7
Franciaország
–Németország 30–20 (16–7)
Ld: Pineau 7, ill. Müller 9
Argentína–
Kongói DK 23–15 (11–10)
Ld: Pizzo 5, ill. Mwasesa Mwange 6

D-CSOPORT (FREDERIKSHAVN)
Norvégia–Oroszország 25–26 (11–14)
Ld: N. Mörk 6, ill. Vjahirjeva 9
Spanyolország–Kazahsztán 31–10 (16–5)
Ld: Martín 6, ill. Tankina 4
Románia–Puerto Rico 47–14 (23–3)

Ld: Chiper 10, ill. Hiraldo 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik