Női kézi: Székelyudvarhelyen nyert a Brassó ellen a Vác

JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 20:45
null
A Vác legyőzte a Brassót Székelyudvarhelyen (Fotó: Székelyhon/Beliczay László)
Egy héten át Székelyudvarhelyen készül a soron következő bajnoki idényre a GVM Europe Vác női kézilabda csapata. Szilágyi Zoltán együttese mindkét felkészülési mérkőzésén győzelmet aratott.

 

Augusztus másodikától Székelyudvarhelyen edzőtáborozik a Vác női kézilabda csapata. A bajnokságban európai kupaszereplést érő hatodik helyen végző gárda szombaton 48–13-as győzelmet aratott a zömében ifjúsági játékosokból álló, az elmúlt idényben a másodosztály utolsó helyén végző Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub ellen, hétfőn azonban már jóval nehezebb erőpróba várt Szilágyi Zoltán csapatára. A székelyudvarhelyi sportcsarnokban félezer néző előtt a román bajnokság legutóbbi kiírását a hetedik helyen záró, szebb napokat is megélt ACS Corona 2010 Brasov volt az ellenfél. A találkozó előtt a csapatok bevonulásakor vastapsot kaptak a Debrecenben junior világbajnokságot nyert játékosok: Suba Sára, Kácsor Gréta, és a NEKA-tól igazolt Szabó Kitti – a szintén világbajnok Lakatos Rita időközben Norvégiába igazolt, míg Hornyák Bernadett Szombathelyre került kölcsönbe.

A két csapat szakmai igazgatója, Németh András, illetve Mariana Tirca kedélyesen köszöntötte egymást, a pályán azonban nyoma sem volt barátságnak, a két együttes kőkeményen feszült egymásnak – a 10. percben még 3-3-at mutatott az eredményjelző. A pálya szélén is feszült volt a hangulat, előbb a brassóiak edzője kapott két perces figyelmeztetést, majd Németh András vitatott vehemensen egy bírói ítéletet.

Szünetben 13–12 volt a Vác javára, s a második játékrészben hiába találtak magukra a román felnőtt válogatott kiválóságai, Buceschi, Chiper és Ciuciulete, Kácsor vezérletével lassan növelték előnyüket a közönség által biztatott váciak. Az 50. percben a szurkolók vastapsa közepette Suba váltotta a mindvégig remeklő Arenhartot, s a hajrában hiába került kettős emberelőnybe a Brassó, a Vác végül simán behúzta a színvonalas találkozót

GVM Europe Vác–ACS Corona 2010 Brasov 30–26 (13–12)

A győztes csapatból Kácsor 6, De Souza 5, Helembai és Diószegi 4-4 gólig jutott, a brassóiak legeredményesebbje a 8 gólos Buceschi és az 5 gólos Sorina Tirca voltak.

„Kifejezetten jó mérkőzést játszottunk, amely nagyszerűen szolgálta a felkészülésünket, s annak is örülök, hogy egyre jobban kialakul a játékstílusunk. Nagyszerű körülmények között, kiváló környezetben készülhettünk Székelyudvarhelyen, s még arra is jutott időnk, hogy megnézzünk néhány székelyföldi nevezetességet” – értékelt az NSO-nak Szilágyi Zoltán váci vezetőedző.

Németh András szakmai igazgató harmadszor edzőtáborozik Székelyudvarhelyen – 2002-ben és 2006-ban még a Ferencváros vezetőedzőjeként járt a székelyföldi városban. „Remélem, most is olyan remek év elé nézek, mint amikor legutóbb élvezhettem a székelyek vendégszeretetét, hiszen akkor bajnokságot nyertünk a Fradival – tréfálkozott a lefújás után a szakember. – Roppant élvezem a fiatalokkal végzett munkát, s örülök, hogy a mai nagyon színvonalas meccsből mi kerültünk ki győztesen, hiszen így sikerült meghálálni székelyudvarhelyi szurkolóink szeretetét, biztatását. A túra előtt is elmondtam: fontosnak tartom, hogy fiatal játékosaink megismerjék Erdély, az itt élő magyarok történetét – ez is része egyhetes székelyudvarhelyi edzőtáborozásunknak.”

A GVM Europe Vác női kézilabda csapata péntektől már a debreceni DVSC-kupán folytatja felkészülését az új bajnoki idényre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik