Női kézi: Sokunknak ez volt az utolsó meccse a Buducsnosztban – Mehmedovics

Vágólapra másolva!
2021.04.11. 15:38
null
Mehmedovics elérzékenyült a sajtótájékoztatón (Fotó: Győri ETO)
Mint beszámoltunk róla, a Győri Audi ETO kettős győzelemmel jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, miután a hazai visszavágón is legyőzte a Buducsnoszt Podgoricát. A montenegrói csapat balszélsője, Majda Mehmedovics könnyek között beszélt arról a találkozót követő sajtótájékoztatón, hogy több játékosnak ez volt az utolsó meccse a Podgoricában. 

„Az olimpiai selejtező után sérült voltam, ezért nem tudtam játszani az első meccsen, de mindent megtettem a felépülésért, hogy az utolsó BL-mérkőzésen pályára léphessek. Boldog vagyok, hogy segíthettem a csapatnak” – mondta az öt gólig jutó Mehmedovics, aki balátlövőben is megállta a helyét.

Ezután láthatóan nehezen tudta palástolni az érzelmeit a sajtótájékoztatón: „Nagyon jól játszottunk, sokunknak ez volt az utolsó meccse a Buducsnosztban, ezért érzelmekkel teli találkozón vagyunk túl. Köszönök mindent a társaimnak, Bojanának (Bojana Popovics, a Podgorica vezetőedzője – a szerk.) és a klubvezetésnek, büszke vagyok a csapatra. Nem tudok most többet mondani…” – fejezte be a csupa szív játékáról ismert balszélső.

Mint ismert, a Buducsnoszt jelenlegi keretéből Bárbara Arenhart, Allison Pineau és a sérülésből lábadozó Andrea Lekics is a Krim Ljubljanánban folytatja pályafutását, és tartja magát a sajtóhír, hogy Mehmedovics, Jovanka Radicsevics és Ljubica Nenezics a török Kastamonuban kötnek ki. Milena Raicsevicsnek szintén van ajánlata, de az irányító esetében még elképzelhető, hogy marad Podgoricában.

Mehmedovics nyilatkozata 5:55-től



NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓ
GYŐRI AUDI ETO KC
BUDUCSNOSZT (montenegrói)24–21 (10–11)
Győr, Audi Aréna, zárt kapuk mögött. V:Vranes, Wenninger (osztrákok)
GYŐR:Leynaud – Lukács V.1,Nze Minko1,S. Oftedal, Brattset3,V. Kristiansen4 (1),FODOR CS.4.Csere:SILJE SOLBERG (kapus), Edwige, Görbicz3 (3),E. AMORIM4,FALUVÉGI D.4,Anne M. Hansen.Edző:Danyi Gábor
BUDUCSNOSZT:ARENHART – RADICSEVICS7 (4),Ramuszovics, Brnovics1,Pineau3,MEHMEDOVICS5 (1),Pavicsevics2.Csere:Attingré (kapus), Dzsaferovics1,Maszlova2,N. Vukcsevics.Edző:Bojana Popovics
Az eredmény alakulása. 4. perc:1–0.11. p.:2–4.15. p.:5–4.21. p.:6–7.34. p.:12–12.43. p.:16–15.52. p.:22–18
Kiállítások:4, ill. 10 perc
Hétméteresek:6/4, ill. 6/5
Továbbjutott:aGyőr,kettős győzelemmel (54–40)
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor:– Tisztában voltunk azzal, hogy ez teljesen más mérkőzés lesz, mint a podgoricai volt. A Buducsnoszt a problémái ellenére is megmutatta az igazi arcát, azt, hogy igazi küzdő. Ellenfelünk sokkal jobban teljesített ezúttal, mi viszont elmaradtunk a saját szintünktől. Büszkék vagyunk, hogy ismét bejutottunk a négyes döntőbe.
Bojana Popovics:– Az egész mérkőzésen jól küzdöttünk, szerettük volna megmutatni, hogy az első meccsen csak rossz napot fogtunk ki. A BL-idényben eddig nagyon sok jó momentumunk volt, ebből is meg akartunk villantani elemeket és a csapatom igazolta is, hogy valójában mire képes. A védekezésünk ezúttal sokkal jobb volt, az eszünkkel is kézilabdáztunk, nemcsak a szívünkkel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik