Női kézi: Rosztovból erősített a Fradi BL-ellenfele

Vágólapra másolva!
2022.03.21. 16:29
null
Tatjana Brnovics ott volt a tokiói olimpián (Fotó: AFP)
A 23 éves montenegrói válogatott beálló, Tatjana Brnovics a szlovén Krim Ljubljana női kézilabdacsapatához került kölcsönbe az idény végéig – írja klubja, az orosz Rosztov-Don Facebook-oldala.

Brnovics két és fél évre írt alá az orosz együtteshez februárban, de a háborús helyzet miatt nem utazott el az klubhoz. Az orosz csapatok felfüggesztése után az idény végéig Szlovéniába igazol, s a Ferencváros ellen is pályára léphet a Bajnokok Ligájában. Brnovics az évadot még hazájában, a Buducsnoszt együttesében kezdte, melynek csapatkapitánya volt – 25 gólt szerzett a BL jelenlegi kiírásában.

A szlovén bajnok a napokban Ana Gros szerződtetését is bejelentette – a világklasszis átlövő az orosz CSZKA Moszkvától érkezett.

A Krim – amely a csoportkörben a hatodik helyen végzett a Győr nyolcasában – a nyolc közé jutásért az FTC-Rail Cargo Hungariával csap össze. Az első mérkőzést március 26-án rendezik Szlovéniában, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

A CSM Bucuresti (román) a CSZKA Moszkva (orosz) felfüggesztése miatt játék nélkül negyeddöntős.
Borussia Dortmund (német)–Metz Handball (francia)
Odense (dán)–Brest Bretagne (francia)
Krim Ljubljana (szlovén)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Az elöl álló csapatok játszanak hazai pályán az első mérkőzéseken. Az első mérkőzéseket március 26-án és 27-én, a visszavágókat április 2-án és 3-án rendezik.

A NEGYEDDÖNTŐBEN
CSM Bucuresti (román)–Esbjerg (dán)
Borussia Dortmund (német)/Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz) – A Rosztov-Dont felfüggesztették.
Odense (dán)/Brest Bretagne (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC
Krim Ljubljana (szlovén)/FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Vipers Kristiansand (norvég)
Az elöl álló csapatok játszanak hazai pályán az első mérkőzéseken. Az első mérkőzéseket április 30-án és május 1-jén, a visszavágókat május 7-én és 8-án rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik