Női kézi: Németországban folytatja a váci átlövő

Vágólapra másolva!
2018.03.06. 15:59
Kovács Patrícia a nyáron elhagyja a Vác női kézilabdacsapatát, és a német TuS Metzingen együttesében folytatja pályafutását. A 21 éves, osztrák-magyar kettős állampolgárságú balátlövő kétéves szerződést írt alá.

Kovács Patrícia tavaly nyáron érkezett Vácra, előtte a Hypóban játszott. A fiatal balátlövő eddigi 16 NB I-es mérkőzésén 40 gólt szerzett. A nyári váltásban az is motiválta, hogy a kézilabda mellett Tübingenben elvégezhesse a pénzügyi mesterképzést, ezzel is készülve a sport utáni életére.

„Temes Berni, aki két évet játszott a Metzingenben, sok pozitívumot mondott a csapatról. Ezzel együtt nehéz volt a döntés, mert sokáig úgy nézett ki, hogy visszatérek a Hypóhoz. Döntő érv volt, hogy Németországban folytathatom a tanulmányaimat. Az erős német bajnokság és a továbbfejlődési lehetőségek szintén sokat számítottak. Szeretném, ha újra harcban lehetnénk a bajnoki címért. Bár fiatal csapatunk lesz, de szerintem képesek lehetünk rá” – mondta Kovács a Metzingen honlapjának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik