Női kézi: Nem számít, hogy szeretnek-e vagy sem – Cvijics a Fradi-táborról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 10:12
Dragana Cvijics nem tartozik a Fradi-tábor kedvenc kézilabdázói közé, s ennek a szurkolók természetesen hangot is adtak az FTC-Rail Cargo Hungaria CSM Bucuresti elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésén. De úgy tűnt, hogy a szerb beállót ez még inkább elszánttá tette, amit meg is erősített az NSO Tv-nek adott interjújában. 

„Én szeretem őket! – vágta rá kérdésünkre, miszerint hogyan éli meg, hogy a zöld-fehér szurkolóknak enyhén szólva sem ő a kedvence. – Szeretek itt játszani, szeretek a Ferencváros ellen játszani, mert lenyűgöző, ahogy a szurkolók támogatják a csapatukat. Igazán élvezem, és ugyanezt érzem Romániában is, a Bucuresti-nek is nagyon jó szurkolótábora van. Ez az, amiért edzünk, ezt akarjuk érezni a pályán. Az nem számít, hogy szeretnek-e vagy sem, csak az, hogy a csarnok tele legyen. Ez még inkább motivál, még ha nem is ezért csinálják. De ez egy kellemes este volt a szurkolóknak és nekünk is.”

Videónkban arról is beszél, miért tudták a rossz kezdés ellenére viszonylag simán legyőzni a Fradit 34–28-ra.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
D-CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM BUCURESTI (román) (10–17) 28–34

Érd, 2200
néző.V:Christiansen, Hansen (dánok)
FTC:
Bíró B. – Faluvégi D. 1, HÁFRA N. 6, Kovacsics 5, Mészáros R. 1, PENA6(3), Schatzl Nadine 1.Csere:Szemerey (kapus), Hornyák D., Klivinyi 2, Márton G. 2, Lukács V. 4.Edző:Elek Gábor
CSM BUCURESTI:
J. GRUBISIC – Radicsevics 3, Omoregie 1, CVIJICS 5, LEKICS 4, NEAGU 10 (4),Mehmedovics 5.Csere:Ungureanu, Ion (kapusok), Kurtovic 3, S. Jacobsen, B. Lazovics 1, Curea 2, Hagman, Manea.Edző:Dragan Djukics
Az eredmény alakulása. 6. perc:
5–1.13. p.:6–7.24. p.:9–14.31. p.:10–18.35. p.:14–18.41. p.:16–22.49. p.:20–26.55. p.:25–30
Kiállítások:
2, ill. 10 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG

Elek Gábor:
– Sokat hibáztunk, gyengébb teljesítményt nyújtottunk, mint korábban a szezonban, de ennek mind oka van. A Bukarest akkor is jobb nálunk, ha mi kompletten tudunk kiállni, plusz egyre fáradtabb a csapat. Mondhatni, a centiméter, a kilogramm és a játékosok darabszáma elrendezte a sorsunkat.

Dragan Djukics:– Elismerés illeti az FTC-t, amely nagyon kemény meccset játszott a bajnokságban előttünk és a szezonban eddig csak a CSM ellen maradt alul és most is remekül kézilabdázott. A rossz kezdés után javult a koncentrációnk. Az volt a célunk, hogy megmutassuk, az egyéni kvalitások mellett csapatként is működünk, ami sikerült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik