Női kézi: négy kulcsjátékossal hosszabbított a Siófok

Vágólapra másolva!
2019.04.06. 18:06
A Siófok KC szerződést hosszabbított négy meghatározó játékosával: Andrea Kobetic, Silje Solberg, Simone Böhme és Camille Aoustin a következő idényben is a Balaton partján kézilabdázik, továbbá marad a szakmai stábban Tor Odvar Moen segítője, Bent Dahl – adta hírül szombaton a hivatalos honlapján az NB I-es női csapat.

„Nagyon örülök, hogy sikerült négy meghatározó játékosunkkal is szerződést hosszabbítani – kommentálta a történteket Fodor János ügyvezető a klubhonlapon. Egyértelmű célunk volt, hogy minél jobban egyben tartsuk a keretet. Rajtunk kívül álló okok miatt ez nem sikerült teljes mértékben, de erről majd csak a szezon után fogunk részletesebben beszélni. Simone és Camille két éve velünk van már, úgy érzem, hogy egyre többet jelent számukra a város és a klub. A közönségünk szereti őket. Sokat fejlődtek, ám szerintem még ennél is több van bennük. Silje nagyon pozitív személyiség remek mentalitással. A következő idényben új társa lesz, jó párost fognak alkotni. Andrea Kobetic megtartása nagy fegyvertény számunkra. Tavaly egyértelműen kijelentette, hogy egy évet fog még játszani. Szerencsére megváltoztatta ezt a véleményét, ami a Siófok KC-ra nézve nagyon pozitív. Igazi vezér, nem nagyon találkoztam még ennyire profi mentalitású kézilabdázóval. Bent Dahl jövőre is Tor Odvar Moen munkáját segíti majd, az érkezése sokat adott az öltözőnek és a vezetőedzőnek egyaránt.” „Nagyon örülök, hogy sikerült négy meghatározó játékosunkkal is szerződést hosszabbítani – kommentálta a történteket Fodor János ügyvezető a klubhonlapon. Egyértelmű célunk volt, hogy minél jobban egyben tartsuk a keretet. Rajtunk kívül álló okok miatt ez nem sikerült teljes mértékben, de erről majd csak a szezon után fogunk részletesebben beszélni. Simone és Camille két éve velünk van már, úgy érzem, hogy egyre többet jelent számukra a város és a klub. A közönségünk szereti őket. Sokat fejlődtek, ám szerintem még ennél is több van bennük. Silje nagyon pozitív személyiség remek mentalitással. A következő idényben új társa lesz, jó párost fognak alkotni. Andrea Kobetic megtartása nagy fegyvertény számunkra. Tavaly egyértelműen kijelentette, hogy egy évet fog még játszani. Szerencsére megváltoztatta ezt a véleményét, ami a Siófok KC-ra nézve nagyon pozitív. Igazi vezér, nem nagyon találkoztam még ennyire profi mentalitású kézilabdázóval. Bent Dahl jövőre is Tor Odvar Moen munkáját segíti majd, az érkezése sokat adott az öltözőnek és a vezetőedzőnek egyaránt.”

Ezzel a videóval jelentette be a Siófok a hosszabbításokat


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik