Női kézi NB I: A Győr most a top formájában van - Tomori

Vágólapra másolva!
2013.04.19. 14:23
Szombaton elkezdi a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda NB I két győzelemig tartó fináléját. Tomori Zsuzsanna szerint az ETO elérte a top formáját, míg Ambros Martín úgy fogalmazott, a Fradi kemény ellenfél lesz, de egész évben azért küzdöttek, hogy eljussanak a döntőkig.

„A Győr most a top formájában van, a BL-ben elérte azt a hőfokot, amivel meg is tudja nyerni a sorozatot. Ha le tudnánk lassítani a játékot, és mi tudnánk dominálni, lehetne keresnivalónk, viszont ha átrohannak rajtunk, akkor abszolút nem. Nem mondom, hogy nem nyerni megyünk, de mi csak most kezdjük újra felvenni a szükséges ritmust. Szeretnénk jó meccset játszani, aztán majd meglátjuk. Jövőre szeretnénk igazán megszorítani a Győrt, amikor már remélhetőleg többen leszünk” – nyilatkozta Tomori a fradi.hu-nak.Tomori a fradi.hu-nak.

Ambros Martín a győriek részéről úgy fogalmazott, a Fradi kemény ellenfél lesz, de egész évben azért küzdöttek, hogy eljussanak a döntőkig.

„Ahogy az év során mindig, most is csak a következő meccsre koncentrálunk, vagyis a holnapi első hazai bajnoki döntőre. Most csak ez számít, a BL-döntő még távlati cél, addig fontos feladatunk lesz itthon. A Fradi nagyon kemény ellenfél, de ez a tény semmiképpen sem hátrány a későbbiek szempontjából. Úgy fogjuk fel, hogy döntőt játszani önmagában véve óriási dolog, főleg egy ilyen jó ellenféllel szemben” – mondta a finálé első meccse előtt Ambros Martín, az ETO vezetőedzője.

„Mindenki jól van, és nincs probléma a fizikai állapottal sem. Az élsport a folyamatos megmérettetésekről szól, és a csapat egész évben azért dolgozott, hogy eljusson a döntőkig, ahol szintén nyerni akarunk. A lányok imádják a versenyzést, a küzdelmet, minden egyes mérkőzés és győzelem inspirálja őket. Most, a végső győzelem kapujában az az érzés van bennünk, hogy végre elérhessük a vágyott célt, amiért annyit küzdöttünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik