Női kézi: „Mörkkel a BL-favoritok közé kerül az Esbjerg”

VARGA ÁDÁMVARGA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 16:55
null
Mörk lehet a hiányzó láncszem az Esbjerg BL-címéhez? (Fotó: AFP)
Mint ismert, Nora Mörk a következő évadtól az Esbjerg női kézilabdacsapatához igazol. A dán TV 2 szakértője szerint ezzel a BL egyik legnagyobb esélye lesz a klub, amely a jelenlegi idényben is vezeti csoportját 8 forduló után.

 

Ahogyan arról beszámoltunk, a BL-címvédő Vipers Kristiansandtól érkező Nora Mörk két évre írt alá az Esbjerghez.

„Szenzációs, hogy egy dán klub képes szerződtetni a világ legjobbjait. Ez azt mutatja, hatalmas tervei vannak az Esbjergnek. Mörkkel a BL-favoritok közé kerül az Esbjerg. Az egyetlen dolog, ami még hiányzik, az egy top 3-as kapus. Ha erre a posztra is sikerül igazolni, nálam ők lesznek a legnagyobb esélyesek a BL-címre a következő évadban” – mondta Peter Bruun Jörgensen, a dán TV 2 kézilabda-szakértője.

Az Esbjerg egyik kapusa, Rikke Poulsen visszavonul a nyáron, így nem lenne meglepő, ha ide is nagy nevet igazolna a német válogatott Dinah Eckerle mellé a gárda.

A portál egy másik cikkében Nora Mörköt idézi, aki öt okot sorolt fel a klubváltása mellett.

1. Mörk elmondta, hogy hamar kényelmessé válhat Norvégiában játszani, ahol mindent tud a liga többi csapatáról, emiatt jobban fekszik neki a légióskodás.

2. Az Esbjerg norvég válogatott játékosai csak jót mondtak neki a klubról, amelyet ő is nagyon stabilnak lát, ráadásul Dániában nagyon népszerű a kézilabda, sok néző van a meccseken.

3. A Győr korábbi klasszisa azt is kiemelte, nem élni megy Dániába, hanem címeket nyerni.

„Úgy gondolom, az Esbjergnél jól tették, hogy több éven át megtartották az edzőt és a játékosokat. Az én tapasztalatommal és gondolkodásommal erre tudunk építeni. Szóval, azért jöttem ide, hogy Európa egyik legjobb csapata legyünk, szerintem már most is az vagyunk, de lehet még jobb is” mondta el Mörk.

4. A csapatot 2017 óta irányító Jesper Jensent nagyra értékeli Mörk, szerinte hasonlóan gondolkoznak a kézilabdáról.

5. Végül a remek edzési lehetőséget, valamint az ezeken tapasztalható jó hangulatot is megemlítette.

A TV 2 hozzáteszi, vélhetően az sem elhanyagolható szempont, hogy Mörk szintén kézilabdázó párja, a svéd válogatott Jerry Tollbring a dán GOG-t erősíti.

Az Esbjerg a jelenleg zajló évad előtt is szerződtetett egy norvég sztárt, a 22 éves Henny Reistadot. Az Eb-győztes irányító-átlövő 38 gólnál jár a BL 2021–2022-es kiírásában.

Hétfőn a dán válogatott beálló, Kathrine Heindahl (CSZKA Moszkva) igazolását jelentette be az Esbjerg.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Team Esbjerg (dán)8611229–195+3413
2. Rosztov-Don (orosz)862212–187+2512
3. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA8521219–212+712
4. CSM Bucuresti (román)844225–209+168
5. Brest Bretagne (francia)844222–209+138
6. Borussia Dortmund (német)8314229–223+67
7. Buducsnoszt (montenegrói)817189–236–472
8. Podravka (horvát)817194–248–542

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik