Női kézi: Lekicsék győzelemmel tértek vissza Győrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.23. 18:41
Az előző idény végén távozott Andrea Lekics és Jovanka Radicsevics már új csapatuk, a Vardar Szkopje színeiben tértek vissza Győrbe. A macedón együttes pedig magabiztosan, 29–22-re legyőzte a Krim Ljubljanát a PwC Handball Fiesta elnevezésű nemzetközi női kézilabdatorna első napján.

A második meccsen a magyar közönség is testközelből láthatta az alaposan megerősített Vardar Szkopjét, amelyben több játékost is nagy ovációval köszöntöttek. Andrea Lekics és Jovanka Radicsevics két győri év után idén nyáron igazolt a macedónokhoz, míg Ana Djokics korábban volt meghatározó tagja az ETO-nak.

A Vardar a Szuszlina – Radicsevics, Djokics (Hmirova), Fernández, Lekics, Pineau, Zebic csapattal kezdett, a keretet elnézve nem lenne meglepő, ha a tétmeccsen is ezt a felállást látnánk tőlük. Lekicsék egyből magukhoz ragadták a kezdeményezést, de 1–3 után fordított a Krim. Ez azonban csak ideiglenes volt, ugyanis ezt követően folyamatosan a macedónoknál volt a vezetés. Lekics viszonylag hamar megszerzte az első gólját, míg Radicsevicsére a tizedik percig kellett várni, addig több helyzete is kimaradt jobbszélről. Lekicsen látszódott, élvezi, hogy újra irányítóként játszhat, az ETO-ban erre Görbicz Anita mellett kevés lehetősége volt.

A Vardartól több szép támadást is láthattunk, de voltak helyzetek, amelyből kitűnt, hogy még nincs összeszokva a sok újonnan érkezett játékos. A Ljubljana a kisebb sérüléssel bajlódó Andrea Penezic nélkül vette fel a harcot, és az első félidőben sokszor nem találta az ellenszerét a macedón védekezésnek, egyedül Katarina Krpez szórta meg magát. A szünet előtt már hattal is ment a Vardar, végül ötgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre. (15–10)

A folytatásra összekapta magát a Ljubljana, két találatra is feljöttek, de ennél nem tudtak közelebb kerülni. Barbara Lazovic ugyan többször is sikeresen átlőtt, de a volt győriek hathatós közreműködésével a hajrára újra visszaállt a korábbi macedón előny, sőt a végén 29–22-re nyert a Vardar, amelyből Lekicset választották meg a legjobbnak.

A PwC Handball Fiestán mindegyik csapat naponta egy mérkőzést játszik. A házigazdán Győri Audi ETO-n kívül pályára lép a Krim Ljubljana, a Vardar Szkopje, a Metz, a HC Leipzig és a Rosztov-Don. A rendes játékidőben aratott győzelemért három pont jár, döntetlen esetén hétméteresek alapján kapnak kettő vagy egy pontot a csapatok. Az első két napon szerzett pontok szerint kerül sor a helyosztókra.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA (GYŐR)
PWC HANDBALL FIESTA
Augusztus 23. – péntek

Krim Ljubljana (szlovén)–Vardar Szkopje (macedón) 22–29 (10–15)
Ld
: Radicsevics, Zebic 6-6, Lekics, Pineau 5-5, ill. Krpez 6, Lazovic 4, Wörz 3
KORÁBBAN
HC Leipzig (német)–Rosztov-Don (orosz) 28–29 (14–14)
Ld:
Kudlacz, S. Müller 8-8, ill. Élez Franic 8, Szen 6
19:00: Győri Audi ETO KC–Metz HB
Augusztus 24. – szombat
13:00: Krim Ljubljana–Rosztov-Don
15:00: Vardar Szkopje–Metz
17:00: Győri Audi ETO KC–HC Leipzig
Augusztus 25. – vasárnap
14:00: mérkőzés az 5. helyért
16:00: bronzmérkőzés
18:00: döntő
19:40: éremátadás, díjátadások

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik