Női kézi: Kihívás lesz a BL-cím megvédése - Bulatovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.17. 16:35
Mint arról korábban beszámoltunk, Katarina Bulatovics a következő szezontól két évig a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát erősíti. A montenegrói átlövő a váltás kapcsán elmondta, kihívás lesz számára a Bajnokok Ligája-cím megvédése.  

„Örömmel tölt el, hogy a Bajnokok Ligája aktuális címvédőjéhez igazolhattam. Azért is boldog vagyok, mert csak dicsérő hangot hallottam eddig a Győrrel kapcsolatban. Nagy ambíciókkal rendelkező klubban folytatom, ahol igazi kihívás lesz a BL-cím megvédése” – idézi Bulatovics szavait az európai szövetség honlapja. A montenegrói átlövő egyébként a május 29-én esedékes hivatalos győri bemutatásáig nem nyilatkozik a sajtónak. Bulatovics szavait az európai szövetség honlapja. A montenegrói átlövő egyébként a május 29-én esedékes hivatalos győri bemutatásáig nem nyilatkozik a sajtónak.

Bulatovics 2007-ben a dán Slagelsével, míg tavaly a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával már elhódította a legrangosabb európai trófeát, míg a mostani szezonban a Valcea játékosaként éppen a Győri ETO ellen búcsúzott az elődöntőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik