Női kézi: Jevgenyij Trefilov a Siófok ellen leülne a kispadra

Vágólapra másolva!
2021.01.08. 10:43
null
Jevgenyij Trefilov Siófokon ismét leülne a kispadra (Fotó: AFP)
Magyarországra, egészen pontosan Siófokra érkezett Jevgenyij Trefilov legendás orosz kézilabdaedző. A 65 esztendős tréner – aki 2019 februárjában szívműtéten esett át – úgy tervezi, a szombati Európa-liga-mérkőzésen ő irányítja a kispadról a Kubany Krasznodart.

 

„Terveim szerint igen, leülök a kispadra – idézi az Origo a handballfast.comnak nyilatkozó Jevgenyij Trefilovot. Az orvosok megengedték a munkát, és ugyanígy tett az orosz szövetség is, amelynek alelnöke vagyok. A helyszínen, az utolsó pillanatban fogom eldönteni ezt.”

„Videón megtekintem majd a Kisvárda elleni mérkőzésüket
– beszélt a siófokiak elleni felkészülésről a 2016-ban az orosz női válogatottat olimpiai bajnoki címig vezető szakember. – Korábban két másik meccset is megnéztünk a csapattal. Igaz, a lányok ettől nem voltak boldogok, mert hatvan percen keresztül csak egyetlen, hatperces szakaszát elemeztük a Siófok egyik mérkőzésének. Azt is láttuk, hogy a magyar csapatnak nagyon ügyes szélsői és remek, távolról is eredményes átlövői vannak. Tudom, hogy Zdravko Zovko lett a Siófok edzője, akit jól ismerek, nagyszerű szakembernek tartok. Azt is tudom, hogy a közelmúltban több játékos távozott a Siófoktól, amely ettől nem lett rosszabb csapat. De nem gondolom, hogy mi lennénk az esélyesek. Nekem az a célom, hogy meglepjem a magyar csapatot és elrontsam az ottaniak kedvét. De azt sem tagadom, ha nem lenne koronavírus-járvány, a Kubany aligha jutott volna el idáig.”

Az orosz női válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a decemberi Európa-bajnokságon. A szövetség a torna közben menesztette a korábban a Győri Audi ETO-t is irányító Ambros Martínt a csapat éléről.

„Nincs még döntés arról, hogy ki lesz Martín utóda a szövetségi kapitányi poszton, csak híresztelések vannak, de azok szép számmal – mondta Trefilov, aki decemberben karakteres véleményt fogalmazott meg Ambros Martínról. Úgy gondolom, hogy nekem mint a szövetség női szakágért felelős alelnökének kötelességem képbe hozni magam és megfelelő formába is. Tájékozódtam arról, mi a helyzet a válogatottnál, azt kell mondanom, hogy a játékosok teljesen elszálltak maguktól. A siker érdekében mostantól teljesen másképp kellene viselkedniük. El kellene felejteni, hogy ők celebek, mert egyáltalán nem azok. Úgy kellene viselkedniük, mintha most jöttek volna fel a junior korosztályból, mintha újoncok lennének. Szerényen, alázatosan. Csak így érhetünk el eredményt.”

Felvetődött a kérdés, hogy Trefilov – aki 2001-ben, 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben világbajnoki aranyérmes lett a válogatottal – visszatér-e a nemzeti csapathoz.

„Egy nyavalyát. Hallom, hogy a hátam mögött már azt suttogják, hogy megint itt van Trefilov, aki majd átveszi a nemzeti csapatot. Egy frászt. Nincsenek ilyen terveim. De a szövetség alelnökeként amit csak tudok, segítek, hiszen márciusban olimpiai selejtezőt játszunk, nagyon fontos a jó eredmény.”

NŐI EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
Január 9., szombat:

D-CSOPORT
18.00:
Siófok KC–Kubany Krasznodar (orosz) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik