Női kézi: Hammerseng kedvese javára mondott le a válogatottságról

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 16:21
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég kézilabdázó, Gro Hammerseng a jövőben nem kíván a norvég válogatottban szerepelni, döntése értelmében csak klubjára és nemrég született gyermekére szeretne koncentrálni. Helyét tervei szerint pont kedvese, a szintén a Larvikban kézilabdázó Anja Edin venné át a nemzeti csapatban.

A válogatottban utoljára a 2010-es Európa-bajnokság fináléjában pályára lépő, 32 esztendős Hammerseng fáradtságra és anyai kötelezettségre hivatkozva mondta le a válogatottságot, Anja Edinnel közösen nevelt gyermekük 2012 februárjában született. A norvég Tv2-nek nyilatkozva elmondta, a döntést közösen hozták meg, eljött az ideje, hogy Edin utazzon a csapattal és vegye ki a részét a válogatott sikereiből.

„Mostantól Anja küzd helyettem válogatott mezben, Mio és én pedig a lelátóról szurkolunk neki” – mondta a válogatottból való visszavonulás mellett döntő játékos, aki 167 mérkőzésen szerepelt a norvég nemzeti csapatban, és ezeken a találkozókon 631 gólt szerzett.

Hammerseng (jobbra) Edin javára mondott le a válogatottságról (Fotó: h-a.no)
Hammerseng (jobbra) Edin javára mondott le a válogatottságról (Fotó: h-a.no)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik