Női kézi: Érdről pótolja Budaörsre távozó kapusát a Mosonmagyaróvár

Vágólapra másolva!
2023.03.14. 10:26
null
Hadfi Gréta nyáron Érdről Mosonmagyaróvárra igazol (Fotó: Mirkó István)
A női kézilabda NB I-ben 16 mérkőzés után negyedik helyen álló Motherson Mosonmagyaróvári KC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az utolsó előtti helyen álló Érdtől távozó kapussal, Hadfi Grétával pótolja a Budaörsre szerződő Mistina Kittyt.

Mint megírtuk, a Budaörs nemrég előbb két évvel, 2025-ig meghosszabbította szerződését egyik kapusával, Vártok Ramónával, majd nem sokkal később a csapat másik kapusa, Varjas-Sipeki Flóra úgy döntött, hogy az évad végeztével befejezi kézilabda-pályafutását. A Budaörs ezt követően bejelentette, hogy Varjas-Sipekit a legutóbb Mosonmagyaróváron játszó Mistina Kitty váltja.

A Mosonmagyaróvár pedig hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 2022–2023-as kiírás végén Érdről távozó Hadfi Grétával pótolja távozó kapusát. Az FTC-nél nevelkedő Hadfi ifjúsági bajnok volt a zöld-fehérekkel, akikkel az NB I-ben is aranyérmet ünnepelhetett, s az U17-es korosztályos válogatottal világbajnokságot nyert.

„Izgatottan vártam ezt a számomra fontos napot. Boldog vagyok, hogy aláírhattam a szerződésemet az MKC-val. Tizenegy évvel ezelőtt Salgótarjánban kezdtem a kézilabdát, de már gimnazistaként a Fradihoz igazoltam. Fiatal játékosként sokat tanultam ott, megismertem azt a legmagasabb szintet, ami azóta motivál. Ezért örültem az MKC megkeresésének, hiszen ez újabb lépcsőfok, komoly lehetőség a karrieremben. Remek munka folyik Mosonmagyaróváron, amit igazolnak az eredmények, a nemzetközi szereplés, így célkeresztben volt nálam a Motherson Mosonmagyaróvár. Szintlépés lesz a nyári klubváltás az életemben, így minden erőmmel azon leszek, hogy minél előbb fel tudjam venni a ritmust, be tudjak illeszkedni” – mondta Hadfi Gréta új klubja honlapján.

Érdről Hadfi Gréta mellett távozik az MTK-hoz visszatérő balszélső, Fekete Bozsana is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik