Női kézi El: krasznodari sikerével csoportelső a Siófok

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.12. 19:03
null
Szikora Melinda volt a siófoki siker egyik legfőbb letéteményese (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Siófok 31–25-re nyert a Kubany Krasznodar vendégeként a női kézilabda Európa-liga ötödik fordulójában, így biztossá vált, hogy csoportelsőként jut tovább a legjobb nyolc közé.

 

A két csapat magyarországi mérkőzése a csoportkör első fordulójában január 9-én 28–28-as döntetlennel zárult, a Balaton-partiak azonban ezúttal nem számíthattak az akkor kilenc gólig jutó Andrea Kobetic játékára, aki bokaműtét miatt március közepéig biztosan nem játszhat.

Mindkét együttes játékába sok hiba csúszott a találkozó elején, de Szikora Melinda védéseire és Tamara Horacek találataira alapozva a Siófok a szünetre négygólos előnyt épített ki magának. A nyáron a német Bietigheimbe igazoló kapus az első félidőben 40 százalék feletti hatékonysággal védett, csapata 9–8-as vezetés után a játékrész utolsó 13 percében már csak két gólt kapott (10–14).

A szünet után Zdravko Zovko együttese kilenc perc alatt ellépett 21–12-re. Ezek után az oroszok hiába kapaszkodtak, van akkora különbség a két csapat között, hogy a Siófok győzelme már nem forgott veszélyben. A Kubany a 49. percben még feljött négyre (21–25), de ennél közelebb már nem tudott férkőzni a magyar együtteshez, amely Tóth Gabriella 59:59-nél lőtt bombagóljával beállította a25–31-es végeredményt.

Szikora végül – az EHF statisztikája szerint – 39 százalékkal, Horacek pedig nyolc góllal zárt, ezen a meccsen tehát jól oldotta meg Kobetic helyettesítését a Balaton-parti alakulat, amely biztos csoportelsőként fogadhatja a jövő héten a Fleuryt.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
D-CSOPORT, 5. FORDULÓ
KUBANY (orosz)–SIÓFOK KC 25–31 (10–14)
Krasznodar, 700
néző. V: Hatipoglu, Simsek (törökök)
KUBANY: UTKINA – Golub 4 (1), Dugyina 2, Szmirnova, Gafonova 2, LISZTOPAD 5, Szavinova 3. Csere: Csipula (kapus), Truhina 1, Jefimkina 2, Davigyenko 1, Bobina, Levcsina 2, Savman 2, Baranyik, Karaszjeva 1. Edző: Gyenyisz Szajfulin
SIÓFOK: SZIKORA – Böhme 1, Niombla 3, Tomori, JEZIC 5, HORACEK 8, Hársfalvi 3. Csere: Kiss N. 4, Tóth G. 5 (3), Such 2, Mazák-Németh Cs., Lapos. Edző: Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–5. 12. p.: 5–8. 17. p.: 8–9. 28. p.: 8–13. 35. p.: 12–17. 39. p.: 12–21. 42. p.: 16–21. 49. p.: 21–25. 56. p.: 22–28
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Gyenyisz Szajfulin:
– Jól teljesített ellenfelünk, különösen a kapusuk, aki a meccs legjobbja volt, nagyon sok lövésünket hárította. Az volt a legnagyobb problémánk, hogy a ziccerekkel és a kecsegtető helyzetekkel nem tudtunk élni, túl sokat hibáztunk a mérkőzésen.
Zdravko Zovko: – Akadt fontos hiányzó az oroszoknál is Viktorija Zsilinszkajtye személyében, aki fontos szerepet tölt be a Kubany támadásaiban, de összességében ezúttal mi voltunk a felkészültebb és jobb csapat, végig jól teljesítettünk. Az első félidőben mindkét oldalon remekeltek a kapusok. A második félidőt jól kezdtük és utána kezünkben tartottuk a meccset.

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Siófok 5 4 1 152–126 +26 9
2. Kubany Krasznodar 5 2 2 1 98–84 +14 6
3. Dunarea Braila 4 1 1 2 103–110 –7 3
4. Fleury 4 4 51–84 –33 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik