Női kézi El: kikapott román ellenfelétől, vereséggel zárt a Vác

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 17:52
null
A Ramnicu Valcea továbbjutott, a Vác vereséggel zárta az El-t (Fotó: SCM Ramnicu Valcea / Facebook)
Kikapott a női kézilabda Európa-liga csoportkörének záró fordulójában a már biztos kieső Praktiker-Vác, amely a Ramnicu Valceát fogadta szombat délután. A román együttes a győzelmének köszönhetően kiharcolta a továbbjutást.

 

Az már korábban eldőlt, hogy a Vác kiesik az Európa-liga csoportköréből, ellentétben a Ramnicu Valceával, amelynek éppen a továbbjutás volt a tét a 6. fordulóban.

A hazai pályán játszó váciak már a meccs elején háromgólos előnyre tettek szert, ám a román csapat hamar összeszedte magát és egyenlített. Ezt követően nagyjából fej fej mellett haladtak a felek, nem véletlen, hogy az első félidőnek iksz (13–13) lett a vége.

A második játékrészben a vendégek csaknem az elejétől a végéig vezettek, a legnagyobb különbség négy gólt volt a két csapat között. A Ramnicu Valcea végül 28–26-ra nyert, amivel bebiztosította a továbbjutását. A Vác egy győzelemmel és öt vereséggel végzett a D-csoport utolsó helyén.

Az A-csoportban is rendeztek délutáni mérkőzést, méghozzá a már két biztos kieső, a Besancon és a Molde között. A francia együttes 35–32-re legyőzte norvég ellenfelét, így a kvartett harmadik helyén végzett. A Molde mérlege hat meccsen hat vereség a csoportkörben.

A harmadik helyezett Paris 92 legyőzte a D-csoport élén álló Thüringer HC-t, ám ez már nem befolyásolta a kvartett végeredményét. A B-csoportban a Herning-Ikast megint megverte a Fanát, így a dán gárda százszázalékos mérleggel teljesítette a csoportkört.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
D-CSOPORT

PRAKTIKER-VÁC
–RAMNICU VALCEA (román) 26–28 (13–13)
Vác, 600
néző. V: Lindenbaum, Laron (izraeliek)
VÁC: Csizmadia – Diószegi 1, Ferenczy, BALLAI B. 7 (2), Helembai 1, KUCZORA 7, Ballai A. 1. Csere: Bukovszky (kapus), Kurucz, Schatzl Natalie 2, Kovalcsik 1, Bánfai, Kovács Anikó 2, MARINCSÁK 3, Pálffy A. 1. Edző: Herbert Gábor
VALCEA: Hosu – Fudzsita 2 (1), EL-GAUI 6, BUCUR 5, Cascalete, Bacaoanu, Hansson 1. Csere: Roch (kapus), GLIBKO 6, Ianasi 2, Florica 1, Coman, Klikovac 1, Asanin, LEVCSENKO 4. Edző: Bent Dahl
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–0. 8. p.: 3–3. 12. p.: 5–6. 22. p.: 10–12. 27. p.: 12–12. 34. p.: 15–14. 38. p.: 15–17. 46. p.: 18–19. 49. p.: 19–22. 54. p.: 20–25.
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor:
A motiváció és a küzdelem rendben volt. A második félidő közepén kapott gólok döntőnek bizonyultak. Ezeken a mérkőzéseken sok tapasztalatot szereztünk, amelyek a későbbiekben sokat fognak érni.

A-CSOPORT
Besancon Féminin (francia)–Molde (norvég) 35–32 (18–17)

KÉSŐBB
B-CSOPORT

Herning-Ikast (dán)–Fana (norvég) 29–23 (11–9)
D-CSOPORT
Paris 92 (francia)–Thüringer HC (német) 26–23 (14–14)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund (német) 5 4 1 150–131 +19 8
2. Siófok KC 5 4 1 130–123 +7 8
3. Besancon Féminin (francia) 6
3
3 172–163 +9 6
4. Molde (norvég) 6
6
168–203 –35 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Herning-Ikast (dán) 6
6
189–147 +42 12
2. Nantes (francia) 5 2 3 141–143 –2 4
3. Mosonmagyaróvár 5 2 3 144–152 –8 4
4. Fana (norvég) 6
1 5
152–184 –32 2
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Thüringer HC (német) 6
4 1 1
188–162 +26 9
2. Ramnicu Valcea (román) 6
3
1 2 183–178 +5 7
3. Paris 92 (francia) 6
3
3 154–156 –2 6
4. Vác6
15
156–185–292

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik