Női kézi BL: sok sérülttel érkezik a CSM Bucuresti a Fradi ellen

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2021.01.05. 14:27
null
Cvijics a Fradi ellen nem játszhat (Fotó: AFP)
A CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának sok sérültje van a Ferencváros elleni szombati Bajnokok Ligája-meccs előtt, Adrian Vasile, a román együttes vezetőedzője ennek ellenére optimista és bízik a győzelemben.

A szakember kedden az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy több játékosa is hiányozni fog a budapesti találkozón, de meggyőződése, hogy a pályára lépők tudni fogják, mit kell tenniük a győzelem érdekében.

Adrian Vasile arra számít, hogy a bukaresti mérkőzéshez képest – amelyet a házigazdák nyertek 25–19-re – a szombati teljesen más lesz. Emlékeztetett, hogy októberben a Ferencvárosnak több játékosa koronavírus-fertőzött volt, ezért most azt várja, hogy más összetételben áll ki a magyar csapat. Szerinte némileg fordult a kocka, hiszen nem számíthat a szerb beálló, Dragana Cvijics, a balátlövő Alexandrina Barbosa és Bianca Bazilu, valamint a fiatal román irányító, Denisa Valcan játékára. Hozzátette: további játékosai is kisebb egészségi problémával küszködnek.

A román tréner a Ferencvárosról úgy nyilatkozott, hogy érett együttes, amely az évek során világos rendszert alakított ki, és különleges a csapatszellemük.

„Ismerjük az FTC-t. Tudjuk, hogy mi a dolgunk, fontos, hogy az első perctől az utolsóig összpontosítsunk, mert nehéz meccsünk lesz” – fogalmazott Adrian Vasile.

A CSM Bucuresti és az FTC-Rail Cargo Hungaria a BL A jelű csoportjában szerepel. Jelenleg a román csapat a második helyen áll 11 ponttal, míg az FTC a negyedik 8 ponttal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik