Női kézi BL: sérülések hátráltatják Adzsicsék felkészülését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 18:26
Kevesebb mint két héttel a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője előtt még mindig sérülések hátráltatják a montenegrói Buducsnoszt Podgorica dolgát.  

A balszélső Biljana Pavicsevics jobb bokája a BL-negyeddöntő első meccsén sérült meg, és lassan halad a visszatérése. A jobbszélső Zseljka Nikolicsnak szintén vannak problémái a bokájával, míg Radmila Petrovics betegség miatt hagyott ki edzéseket.

Annak ugyanakkor örülhetnek a montenegróiak, hogy a középdöntőt és a negyeddöntőt kihagyó beálló, Szuzana Lazovics felépült bokasérüléséből. A védekező specialista már pályára is lépett az RK Lovcsen férfi ifjúsági csapata elleni felkészülési meccsen. Dragan Adzsics szerint kíváncsiak voltak, mennyire van bevethető állapotban a játékos, és biztató, amit láttak.

Amíg a Podgorica csak két gyengébb csapattal találkozott a bajnokságban az elmúlt időszakban, addig BL-elődöntős ellenfele, a macedón Vardar Szkopje keményebb ellenfelekkel (Team Esbjerg, Köbenhavn, Fleury) hangolt.

„A Vardar már nem ugyanaz a csapat, amellyel novemberben találkoztunk. Jan Pytlick érkezésével új impulzusok érte, és Indira Kasztratoviccsal az összhangot megtalálva tovább fejlődött. Magasan van az önbizalmuk, valamint Tatjana Hmirova visszatértével több a variációs lehetőség" – mondta Adzsics az európai szövetség honlapjának.

A kulisszák mögött – EHF-fotózás a Podgoricánál


FINAL FOUR (BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA)
Jegyvásárlás: jegyed.hu (árkategóriák: 39 990 Ft, 27 990 Ft, 19 990 Ft, 9990 Ft – a jegyek mindkét játéknapra érvényesek)
DÖNTŐ – MÁJUS 10.
Az elődöntő győztesei 17.00 (tv: DIGI Sport1)
V:
Horváth P., Marton (magyarok)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 10.
Az elődöntő vesztesei 14.30
V:
Brunovsky, Canda (szlovákok)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 9.
Larvik (norvég)–Dinamo Volgográd (orosz) 14.15 (tv: DIGI Sport1)
V: L. Poulsen, Mortensen (dánok)
Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 16.45 (tv: DIGI Sport1)
V:
Jurinovic, Mrvica (horvátok)
A legfrissebb híreket itt találja a női kézilabda Bajnokok Ligájáról!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik