Női kézi BL: Nem szabad harcolnunk az idővel – Ambros Martín

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.09.13. 10:47
null
A döcögős kezdés után a piros pólós Ambros Martín zöld mezes csapata letolta a pályáról a Kristiansandot a Bajnokok Ligája első csoportfordulójában (Fotó: Tötök Attila)
Az első csoportmérkőzésen ellentétes utat bejáró Ferencvárosnál és Győrnél is hétről hétre, tétmeccsről tétmeccsre kell javítani a most még meglévő hiányosságokon, de nem szabad harcolni az idővel.

Alapesetben is abszolút felesleges lenne messzemenő következtetéseket levonni a női Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulója után, úgy pedig pláne, hogy a tokiói olimpia miatt hektikus, egyúttal rövid felkészüléssel vágott neki az idénynek gyakorlatilag mind a 16 főtáblás klub. A két magyar résztvevőre, az FTC-re és a Győrre kiváltképp igaz a megállapítás.

VÉLEMÉNY
Ole Gustav Gjekstad, a Vipers edzője: Tökéletes, hogy olyan jó csapat ellen kezdtünk a csoportkörben, mint amilyen a Győr. Így megkaphattuk a megfelelő választ arra, hol is tart a játékunk, min kell még dolgoznunk és javítanunk a következő időszakban. Címvédők vagyunk, a motivációnkkal nincs gond, a meccseken és az edzéseken is ugyanúgy küzdenek a játékosaink. Képesek vagyunk már most is magas szinten teljesíteni, de még ingadozik a teljesítményünk. Megvannak a jó elemek, még több gyakorlással ezeken kell csiszolnunk és meghatározni az alapvető koncepciókat.

A bajnok Ferencváros a nyáron holland kulcsembereit elveszítő, Bundes­liga-címvédő Dortmund otthonában az első negyedóra biztató teljesítménye után végletekig kiélezett harcban tudott döntetlent kicsikarni az első körben.

„A játékunk sebessége miatt van bennem hiányérzet – mondta az FTC-t irányító Elek Gábor.– Az elején még jó sebességgel kézilabdáztunk támadásban és védekezésben is, aztán lelassított minket a Dortmund, amivel el tudott venni tőlünk egy pontot. A jó kezdés után sort kellett cserélni, mert azt is néznünk kell, hogy ki mennyit bír, meg kellett bontani a felállást, és most is látszott, hogy még nem vagyunk készen. A beállóval szembeni védekezésünk gyenge volt, a saját kapunk előtt sokszor voltunk figyelmetlenek a befutó játékosoknál vagy a kipattanó labdáknál, ami nagy probléma, mert több koncentrációval ezek a hibák kiküszöbölhetők.”

Az ötkarikás játékokon a magyar női válogatottal a hetedik helyen záró szakember szerint a Fradi partner lett a Dortmunddal abban, hogy elkezdett sétálgatni, lassú volt a támadásépítés, ami elbizonytalanította a játékosokat.

„A végjátékban sok helyzetet kihagytunk, naggyá tettük az ellenfél kapusát – folytatta Elek Gábor.  – Megbeszéltük, hogy az egyik dortmundi kapus az alsó, a másik a felső lövéseknél sebezhető, mégis rosszul reagáltunk a németek kapuscseréjére. Nem vállaltuk el a felelősséget és a lövéseket, sokszor biztonsági kézilabdát játszottunk, arra várt a csapat, hogy majd Emily Bölk megoldja... Csak hát Emily ebbe belefáradt a végére, mert kényszerből már az első félidőben is túl sokat kellett a pályán lennie. Irányítóposzton érezzük Kovacsics Anikó és Szucsán­szki Zita hiányát, egyelőre nincs megfelelő stratéga. Ám ez majd alakul. Semmiképpen sem gondolom, hogy dráma lenne, egyszerűen csak javítanunk kell, pontosabbá kell válnunk, és vissza kell nyernünk a sebességünket. Ez nem megoldhatatlan feladat, azt pedig tudtuk, hogy előfordul hullámzás a teljesítményünkben, ez az ősz ilyen lesz. Az elmúlt napokban jórészt a védekezésre koncentráltunk, ami a támadójáték rovására ment.”

A sérülés miatt a francia Estelle Nze Minkót, a norvég Kari Brattsetet és a svéd Linn Blohmot is nélkülöző Győr épp ellentétes utat járt be az első csoportmeccsén. Az ötszörös BL-győztes, legutóbb bronzérmes ETO pocsék kezdés után egyre jobban belelendülve fölényesen múlta felül az elitsorozat norvég címvédőjét, a Vipers Kristiansandot.

„A norvégok fantasztikusan kezdtek, remekül használták ki a lehetőségeiket, ám türelmesek voltunk, és vártunk a pillanatra, amikor felzárkózhatunk – tekintett vissza Ambros Martín, a győriek spanyol trénere.  – Stabilizáltuk a védelmünket, a kapuban is megvoltak a védések, ami szintén sokat segített. Ezt a magas szintű teljesítményt tartottuk a második játékrészben is, ez volt a sikerünk kulcsa. Mindkét csapat hasonló helyzetben van, még nem kész együttesekről beszélünk, sok új játékost kell beépíteni, miközben már korán meg kell egymással küzdeni téthelyzetben. De nem szabad harcolnunk az idővel, türelmesnek és nyugodtnak kell maradnunk a csapat összegyúrása és az újak beépítése kapcsán. Ahogy haladunk előre az idényben, és javítunk a hibákon, úgy leszünk egyre jobbak és jobbak.”

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
1. forduló. Szombati eredmények. A-csoport.
BV Borussia 09 Dortmund (német)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 25–25 (12–14), Rosztov-Don (orosz)–Brest Bretagne HB (francia) 26–24 (16–13), RK Podravka Vegeta Koprivnica (horvát)–Buducsnoszt Bemax Podgorica (montenegrói) 29–22 (22–12).      B-csoport. GYŐRI AUDI ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) 35–29 (17–13)
Vasárnapi eredmények. A-csoport. Esbjerg (dán)–CSM Bucuresti (román) 22–21 (13–10).      B-csoport. Kastamonu Belediyesi GSK (török)–Odense HB (dán) 25–31 (11–15), IK Sävehof (svéd)–RK Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 29–28 (11–13). A Metz HB (francia)–CSZKA Moszkva (orosz) mérkőzést elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik