Női kézi: bajnokavatás nélkül zárták le a francia idényt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 13:56
null
Munkában a bresti védelem a győri Stine Oftedal ellen a két csapat januári BL-meccsén (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A jelenlegi állás szerint, de bajnokavatás nélkül zárják le a koronavírus-járvány miatt félbeszakított francia női kézilabda-bajnokságot – döntött pénteken a francia szövetség, tekintettel arra, hogy a Metz és a Brest azonos pontszámmal állt az élen a kényszerszünet elrendelésekor.

 

Döntöttek arról is, hogy – akárcsak a férfiaknál – nem esik ki egy csapat sem, így a következő idényben 12 helyett 14 vesz részt az élvonalbeli küzdelmekben. A 26 fordulós alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-vissza párharcban dönt a bajnoki cím sorsáról.

A nemzetközi porondon a Metz, a Brest, a Fleury és a Nantes képviseli Franciaországot a következő kiírásban, de kérelmeztek egy helyet az ötödikként végző Paris 92-nek is – ez ügyben várják az európai szövetség válaszát.

Határozat született arról is, hogy új országos kupasorozatot indítanak az első és a második vonal csapatainak részvételével.

Korábban beszámoltunk róla: Franciaországban befejezettnek nyilvánították a férfi kézilabda-bajnokságot is, ott az egyedül élen álló PSG megkapta a bajnoki címet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik