Női kézi: az FTC-ben nevelkedő jobbszélső is távozik Mosonmagyaróvárról

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 08:24
null
Domokos Dalma akcióban (Fotó: mkcse.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár hivatalos honlapja bejelentette, hogy az idény végén távozik a klubtól a Ferencvárosban nevelkedő, az óváriakhoz Érdről igazolt jobbszélső, Domokos Dalma. A játékos úgy indokolta döntését, a több játéklehetőség reményében vált.


Domokos három idény után távozik a csapattól, mint a klubhonlapnak elmondta, már meg is egyezett új csapatával, melynek nevét egyelőre viszont nem hozhatta nyilvánosságra.

„Több játéklehetőséget szeretnék kapni, amire ott várhatóan nagyobb lesz az esélyem, hiszen erre ígéretet is kaptam. Elmúltam húszéves, és úgy érzem, hogy folyamatos játékra van szükségem ahhoz, hogy jobb játékos legyek, élvonalbeli rutint szerezzek” – indokolta távozását.

Az elmúlt hetekben Domokos a negyedik bejelentett távozó az együttesnél, korábban a csapat junior Európa-bajnok kapusa, Herczeg Lili, valamint Sirián Szederke is aláírt a Siófokhoz, valamint a klubváltás mellett döntött Katona Flóra is, aki Kisvárdára tért vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik