Női kézi: Martín visszatér, Blohm és Pintea is a Győré – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 14:11
null
Hivatalossá vált: Ambros Martín visszatér a Győr kispadjára (Fotó: AFP)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be a keretet illető legfrissebb változásokról: az új vezetőedző a nyártól – a várakozásoknak megfelelően – Ambros Martín lesz, beálló posztra pedig érkezik Crina Pintea és Linn Blohm. Eduarda Amorim távozik, de nem vonul vissza, Beatrice Edwige és Puhalák Szidónia szintén máshol folytatja pályafutását. Görbicz Anita játékoskarrierjéről és a klubnál betöltendő jövőbeli szerepéről később születik döntés.


Kezdjük az új vezetőedzővel: amint azt Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, egyben az ETO női kézilabdacsapatának elnökségi tagja több mint három héttel ezelőtt már elmondta, visszatér a klubhoz Ambros Martín, aki 2012 és 2018 között négy Bajnokok Ligáját, valamint öt-öt magyar bajnoki címet és Magyar Kupát nyert az együttessel. A spanyol szakember két évre írt alá az ETO-hoz.

„Örömmel vettem az ETO megkeresését – idézi a győri klub hivatalos honlapja Martínt, aki legutóbb a Rosztov-Donnál, illetve az orosz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. – Nekem ez igazából több, mint visszatérés, hiszen 2018 nyarán is elmondtam, hogy Győr az otthonom lett, most pedig hazatérek. Kétéves szerződést kötöttünk, és már nagyon várom a közös munkát. A Győri Audi ETO KC az elmúlt három évben ugyanúgy a kézilabdázás csúcsán állt, mint korábban, de sok olyan terület van, elsősorban a regenerációra és rehabilitációra gondolok, ami hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Győrben minden adott a sikerre, célom pedig nem lehet más, mint hogy a következő idényben is minden fronton a legelső pozícióért harcoljak a csapattal.”

AMBROS MARTÍN A GYŐR ÚJ VEZETŐEDZŐJE

Ami a játékoskeretet érintő változásokat illeti: Eduarda Amorim tizenkét év után távozik Győrből, de az eredeti elképzeléseivel ellentétben mégsem vonul vissza, hanem a Rosztov-Donhoz igazol, ahova egy évre írt alá.

„Az eredeti tervem az volt, hogy abbahagyom a játékot, de jött ez az új lehetőség és úgy döntöttem, hogy igent mondok rá – mondta Amorim. – Természetesen nem volt könnyű döntés, de úgy gondolom, hogy egy új kihívás jót tesz majd nekem. Szeretném megnézni, hogy milyen új környezetben és új impulzusokkal dolgozni. Nem leszek már fiatalabb, ez az utolsó lehetőségem, hogy kipróbáljak valami újat. Fontos számomra, hogy az emberek tudják azt, hogy a tény, hogy egy másik klubban játszom még egy évet, nem változtat a Győr iránt érzett szeretetemen és tiszteletemen. A legszebb éveimet itt töltöttem, így Győr örökké fontos része marad az életemnek és továbbra is szorítok majd a sikereiért. Fontos számomra, hogy sikerrel zárjam életem győri fejezetét.”

AMORIM ALIG VÁRJA AZ OROSZORSZÁGI KALANDOT


Távozik az ETO-tól Beatrice Edwige és Puhalák Szidónia is, előbbi a Kisalföld múlt heti információi szerint szintén a Rosztovnál folytathatja a pályafutását.

„Pályafutásom legnehezebb évadja az idei – mondta Puhalák, aki 2016 óta 84 mérkőzésen 161 gólt szerzett győri színekben. – Előbb a sérülésem, majd a koronavírus-fertőzés miatt kellett hosszabb időszakot kihagynom. Öt év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem Győrben, jobb játékossá váltam. Nyáron eljön a váltás ideje, de addig is azon leszek minden nap, hogy mihamarabb visszatérjek a pályára és segíthessek a lányoknak a közös céljaink elérésében.”

Edwige helyére Linn Blohm és Crina Pintea érkezik Győrbe – utóbbi játékos számára nem lesz ismeretlen a közeg, hiszen 2019 tavaszán már szerepelt az ETO-nál. Blohm várható szerződtetéséről is beszámoltunk már korábban, az Eb-bronzérmes svéd beálló a Minaur Baia Marétól érkezik a Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság címvédőjéhez.

„Crina Pintea emlékezetes fél évet produkált csapatunkban a 2018–2019-es szezonban – nyilatkozta Bartha Csaba klubelnök. – A távozásakor mindketten éreztük, hogy lesz még folytatás. Örülök, hogy újfent eljött a lehetőség, hogy Győrben játsszon. Maximálisan tisztában vagyunk vele, hogy mennyire profi játékos, roppant elszánt és sikeréhes. Mentalitásával és tudásával remekül illeszkedik csapatunkba. Pintea kétéves szerződést írt alá Győrben. Büszkén jelentem be azt is, hogy sikerült a svéd válogatott Linn Blohmmal megegyeznünk. Linn rutinos játékos, támadásban nagy veszélyt jelent az ellenfél kapujára, védekezésben pedig hihetetlen munkára képes, amire szükség is lesz nyártól. Teljesítményét már régebb óta követtük, folyamatos volt a fejlődése, és azt gondolom megérett rá, hogy a legmagasabb szinten is bizonyíthasson. Kétéves kontraktust írtunk alá.”

Görbicz Anita jövője kapcsán az ETO honlapja azt írja, játékoskarrierjéről és a klubnál betöltendő szerepéről hamarosan közös nyilatkozatot jelentetnek meg.

A győriek Amanda Kurtovic végleges távozásáról is beszámoltak. A norvég átlövő 2020 novemberében a török Kastamonu Belediyesihez került kölcsönbe, de onnan már nem tér vissza az ETO-hoz, mert a magyar klub nem él opciós jogával, és nem hosszabbítja meg a mostani idény végén lejáró megállapodását.

A Győr kerete az új szezonra két fiatallal válik teljessé: Farkas Júlia és Ogonovszky Eszter lehetőséghez juthat majd a felnőttek között, de rájuk elsősorban a korosztályos csapatokban számítanak majd a szakemberek.

Az ETO az új szezonra korábban a montenegrói Jelena Deszpotovics, a dél-koreai Rju Eun Hi, valamint két ferencvárosi játékos, Háfra Noémi és Schatzl Nadine átigazolását jelentette be. A csapat jelenlegi vezetőedzője, Danyi Gábor a nyártól a Siófokot irányítja.

A Győri ETO kerete a 2021–2022-es idényre
A Győri ETO kerete a 2021–2022-es idényre
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik