Női kézi: 3-4 hét múlva térhet vissza az FTC játékosa

Vágólapra másolva!
2021.02.20. 11:30
null
Mintegy három-négy hetet vehet még igénybe Csiszár-Szekeres Klára felépülése (Fotó: Kiss Zoltán/Békés Megyei Hírlap)
Mintegy három-négy hetet vehet még igénybe az FTC női kézilabdacsapatát erősítő Csiszár-Szekeres Klára felépülése – olvasható a zöld-fehérek hivatalos honlapján. 

A 33 esztendős magyar válogatott játékosnak a Metz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg az ujja, ami miatt le is kellett cserélni.

„Tudtam, hogy eltört, mert láttam, hogy milyen szögben áll, és volt már korábban egy hasonló sérülésem, de abban a pillanatban nem éreztem fájdalmat, biztosan dolgozott bennem az adrenalin. Biztos voltam benne, hogy szükség lesz műtétre, csak azt sajnálom, hogy néhány nap elment, mire hazautaztunk és elvégezték a beavatkozást” – idézi Csiszár-Szekeres Klárát a fradi.hu.

A beálló elmondta, ha minden jól megy, három-négy hét múlva akár vissza is térhet.

„A lábmunkát és a felsőtestre történő erősítés jelentős részét már el tudom végezni, abban nem gátol, hogy sínben van az ujjam. Sőt, azt tapasztalom, hogy jót is tesz neki, mert a gyógytornák után mindig bedagad, az edzések közben viszont leapad a duzzanat. A tornáztatás meglehetősen kellemetlen, és nem is könnyű, mert komplex a sérülés, egyik része miatt hajlítani, a másik miatt meg nyújtani nem szabadna, de mégis meg kell oldani. Ha minden jól megy, akkor három-négy hét múlva újra teljes értékű lehetek, de azon is múlik majd, hogy a visszatérésnél mennyire ússza meg az ütközéseket.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik