Matics Kelecevicet és Sulcot is vinné magával

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2011.04.15. 15:25
null
Állítólag Frantisek Sulc a Celje egyik kiszemeltje (Fotó: Szabó Miklós)
A korábbi BL-győztes Celje kézilabdacsapatának elnökségi ülésén Vladan Maticsot nevezték ki az új edzőnek, a szerb szakember júniustól veszi át az együttes irányítását. Matics két évre írt alá következő állomáshelyére, ahová helyi lapértesülések szerint három játékost vinne magával a magyar élvonalból.

A Celje sportigazgatója, a korábbi világklasszis Roman Pungartnik nem titkolta elégedettségét, mondván: „Vladan rövid edzői pályafutása során már bizonyított. Teljesen megfelel annak az edzői profilnak, amelyet kerestünk."

Az FTC szerb trénere is örömmel fogadta az elnökség határozatát: „Nagy megtiszteltetés a Celje edzőjének lenni, ez nem adatik meg mindenkinek. Igyekszünk majd visszaszerezni a klub hírnevét, amely az utóbbi idényben kissé megfakult. Nagyon tehetséges csapatot vezethetek, amelybe egyes posztokon szükséges lesz igazolni néhány rutinos játékost. Nem nagy sztárokat akarunk szerződtetni, hanem nagyon jó és megbízható kézilabdázókat. A tervezett keretből szeretnénk remek játékosokat és klasszisokat faragni. Ez akkor sikerülhet, ha a szlovén bajnokságban és a nemzetközi porondon is bizonyítani tudunk."

Az Ekipa nevű ljubljanai szaklap, amely az utóbbi napokban foglalkozott Matics kinevezésével (egyebek közt a tréner Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát is ecsetelve), úgy tudja, hogy legalább hat újonc érkezik a klubhoz. Közülük Matevz Skok (Gorenje), Rok Zuran (Jeruzalem Ormoz) és Nemanja Zelenovics (Crvena zvezda) leigazolása már Matics érkezése előtt megtörtént, az új mester pedig legalább három játékost szeretne magával vinni a magyar bajnokságból. Ketten – a bosnyák balátlövő Marinko Kelecevic (az ő szerződése 2012 nyarán jár le) és a szlovák beálló Martin Mazák – játékosai voltak az FTC-ben, míg a harmadik, a szintén szlovák válogatott Frantisek Sulc a Pick-Szeged irányító-átlövője.

Az Ekipa szakírója szerint Maticsnak nem lesz könnyű dolga: a celjei közönség igényes, a szurkolók nagyon elégedetlenek, és a klubban egyébként is mindig nagy az ellentábor, főként külföldi edzővel szemben. Mindemellett a csapat jelentősen meggyengült, míg a két fő rivális – a Cimos Koper és a Gorenje Velenje – igen erős kerettel rendelkezik. A celjei gárdát a nyáron elhagyja még Aljosa Rezar, Mirko Alilovic (MKB Veszprém), Edvard Koksarov (Csehovszkije Medvegyi) és Momir Rnics (Göppingen) is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik