Kézilabda: Nagy László Guadeloupe szigetén segít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 12:42
null
Nagy László is segít a Kis-Antillákon (Fotó: Facebook/Didier Dinart)
Egy héttel ezelőtt még a cseh és szlovák játékosok álomcsapata ellen a világválogatottban lépett pályára Nagy László, a Veszprém válogatott kézilabdázója, aki azóta egzotikus környezetben, Guadeloupe szigetén népszerűsíti a sportágat.

 

A Hand Caribbean Tour 2017-es résztvevői
Aurélien Abily, David Balaguer, Raphaël Caucheteux, Vincent Gérard, Eduardo Gurbindo, Demetrio Lozano, Nagy László, Wesley Pardin, Gonzalo Perez de Vargas, Bertrand Roiné, Alvaro Ruiz Sanchez, Rudy Seri, Cédric Sorhaindo, Kamil Syprzak, Alexandre Tritta.

A Hand Caribbean Tour elnevezésű eseményt két évvel ezelőtt Didier Dinart álmodta meg. A guadeloupe-i születésű kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok klasszis 2015-ben úgy gondolta, szervez egy egyhetes eseményt, amelyen az általa vezetett All Star-csapat a helyi reménységek ellen lép pályára.

A Kis-Antillák kézilabdaélete nem teljesen ismeretlen, hiszen Guadeloupe és Martinique szigetéről olyan világnagyságok származnak, mint a már említett Dinart, vagy olimpiai bajnok csapattársa, Joël Abati. Az első évben a francia bajnokságra épült a csapat, amely két barátságos mérkőzés mellett edzéseket is tartott, így a helyi fiatalok a valós életben is találkozhattak bálványaikkal.

Tavaly már kiszélesedett a merítési lehetőség, a Dinart-csapatban ott volt a vb-bronzérmes dán Claus Möller Jakobsen, a világbajnok spanyol Demetrio Lozano, illetve az Eb-ezüstérmes, kétszeres BL-győztes szlovén Ales Pajovic is.

Az idei álomcsapat (Fotó: Facebook/Didier Dinart)
Az idei álomcsapat (Fotó: Facebook/Didier Dinart)

 

Idén még több nagy név érkezett, Lozano mellett meghívást kapott a francia világ- és Európa-bajnok kapus, Vincent Gérard, az olimpiai, négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Cédric Sorhaindo, a spanyolokat ezúttal az Eb-2. Eduardo Gurbindo és Gonzalo Perez de Vargas, de elutazott Guadaloupe szigetére a lengyel vb-bronzérmes Kamil Syprzak, illetve Nagy László is.

A Veszprém magyar jobbátlövője az Instagram-oldalán büszkén osztotta meg a fotókat az eseményről.

 

Edzés a guadalupei kézis srácokkal... Entrenamiento con los chicos de Guadalupe... Practice with the Guadalupe's guys... #kézilabda #balonmano #handball #corsairhandcaribbeantour2017

1,654 Likes, 2 Comments - Laszlo Nagy (@laszlonagy19) on Instagram: "Edzés a guadalupei kézis srácokkal... Entrenamiento con los chicos de Guadalupe... Practice with..."


Dinart nagy álma, hogy Guadeloupe-on egy olyan kézilabda-akadémia jöjjön létre, amely 30-50 játékost is tud foglalkoztatni. A jelenlegi egy hét alatt a velük együtt készülő helyi fiatalokat fizikailag és taktikai szempontból is feltérképezik, a szervezőknek egyelőre a Montpellier és a Barcelona csapataival van megállapodása, azaz a legjobbak akár Európában is folytathatják.

kispad
kispad
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik