Kézilabda: Bartók Donát világbajnokoktól tanulhat spanyol klubjában

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 09:53
null
Bartók Donát rengeteget tanul Julen Aguinagaldétól és többi rutinos csapattársától (Fotó: Kovács Anikó)
A Bidasoa Irún magyar válogatott jobbátlövője világbajnokoktól tanulhat spanyol klubcsapatában, Bartók Donát szerint ehhez most két összetevő kell: türelem és nyugalom.

Bartók Donáttal a soraiban elkezdte a felkészülést a következő idényre a spanyol Bidasoa Irún csapata. A 24 éves magyar válogatott jobbátlövő a januári Európa-bajnokságot megelőzően bontotta fel szerződését a német Lemgóval, amelynél három évet húzott le, majd ez Eb után új klubjában is bemutatkozott. Az egykori szegedi nevelés nem került teljesen idegen környezetbe, hiszen gyerekkorának egy részét Spanyolországban töltötte, mivel édesapja, Bartók Csaba egykor az Ademar Leónban kézilabdázott. Az Irúnnal két és fél évre szóló szerződést írt alá, és ha nincs a koronavírus-járvány, már sokkal előrébb járna a játékrendszer elsajátításában.

„Az aktív fertőzések száma ismét megugrott Spanyolországban, ám korántsem olyan rossz a helyzet, mint korábban – adott rövid helyzetjelentést a Nemzeti Sportnak Bartók Donát.– Mondhatnám, visszatért az élet a rendes kerékvágásba, de ez nem teljesen igaz: a maszk használata mindenhol, még az utcán is kötelező, az itteni emberek pedig furcsán érzik magukat attól, hogy nem ölelhetik, puszilhatják meg a másikat. Mi olyan konditerembe járunk, amelyet senki más nem használhat, maszkot csak stábtagoknak kell viselniük, de nekik mindig.”

A Tatabánya és a Vác volt átlövője a májust és a júniust is Magyarországon töltötte, ahol megpróbált ismét formába lendülni. Az eddigi felmérések azt mutatják, jó munkát végzett, ami azért fontos, mert a pandémia előtt nemigen volt ideje feltérképezni a Liga ASOBAL-t. Mondhatni, a fél távkor még harmadik Bidasoa lejtmenetben volt, amikor Bartók megérkezett, a gárda nemcsak a spanyol bajnokságban teljesített a vártnál rosszabbul, de a Bajnokok Ligájából is kipottyant, pedig ha legyőzi a Szita Zoltánnal felálló Wisla Plockot, akkor a Veszprém következett volna a nyolcaddöntőben. Hozzátesszük: utóbbit a járvány meghiúsította…

„Az érkezésemkor rossz passzban volt a csapat, rengeteg technikai hibát követtünk el, ami nem volt jellemző ránk az idény első felében. Az edzőnk, Jacobo Cuétara felhívta a figyelmünket, ennél azért több van bennünk. Kíváncsian várom, az ősszel mire leszünk képesek. Egy biztos, remekül erősítettünk, világbajnokok sorát igazoltuk: Julen Aguinagaldét a Kielcétől szereztük meg, José Manuel Sierrát a francia Sarantól, de említhetném a Plockban megforduló Dan Emil Racoteát is, aki szintén Franciaországból érkezett” – mondta a 12-szeres válogatott játékos.

A korábban Spanyolországban játszó Fekete Bálint és Ligetvári Patrik is sokat profitált a nemzeti együttesünknél is honos spanyol stílusból, ez Bartók Donát esetében sincs másképp: ha kell, tizenötször is elpróbálják ugyanazt a mozdulatsort. A megfelelő testtartás, a ki- és visszalépés talán nem a leglátványosabb eleme a kézilabdának, ám ezeket egytől egyig a tökéletességre kell fejleszteni Irúnban. Emellett a játékosok nagy részében megvan az a csibészség, amivel a fizikai adottságaikat kompenzálják.

„Aguinagalde technikai repertoárja, tudása, fizikai állapota irigylésre méltó, de a többiektől is sokat tanulhatok: a helyezkedésről, védő- és lábmunkáról, illetve, hogy felkészüljek bizonyos szituációkra. Fiatal vagyok, most szeretnék türelmes lenni, nyugodt körülmények között a lehető legjobban elsajátítani, amit kérnek tőlem. Ez a célom, na meg felvenni a spanyolok lazaságát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik