Kézilabda: az EHF elnöke nem érti a felzúdulást

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 09:33
null
Michael Wiederer nem érti a felzúdulást (Fotó: EHF Media)<br />
Michael Wiederer, az Európai Kézilabda-szövetség elnöke meglepődött azokon a nyilatkozatokon, amelyek bírálták az EHF férfi és női tornákkal kapcsolatban meghozott döntését.

 

Mint ismert, az EHF törölte többek között a férfi Bajnokok Ligája nyolcad- és negyeddöntőjét, s négy csapatot – köztük a Telekom Veszprémet – „juttatott be” a kölni négyes döntőbe, valamint törölte a 2020-as női Európa-bajnokság és a 2021-es férfi világbajnokság selejtezőit is.

Az április 24-i bejelentésre az elmúlt napokban több reakció érkezett. A lengyel szövetség például hivatalos panaszt tett az EHF-nél, részben azt nehezményezte, hogy férfiválogatottja lemarad a 2021-es tornáról.

„Az EHF teljes körűen megvizsgálta a szóba jöhető lehetőségeket, mielőtt döntést hozott, ezért meglepőek az ellenkező reakciók – idézi a handball-planet.com Michael Wiederert, aki 2016-ban lett az EHF elnöke. – Azért is, mert ezekről az intézkedésekről már március végén tájékoztattuk a közvéleményt, a mostani bejelentés csak megerősítés volt. A különböző bizottságok által az EHF-ben több mint harminc ország képviselteti magát. A döntés meghozatalában játékosok, klubok, bajnokságok és nemzeti szövetségek képviselői is részt vettek. A tárgyalások végeztével minden érintettet értesítettünk, s pozitív visszajelzéseket kaptunk.”

Wiederer hozzátette, természetesen az EHF is sajnálja, hogy elmaradnak mérkőzések, financiális értelemben az európai szövetség is sokat veszít ezzel. Az elnök hangsúlyozta, a versenysorozatokból származó bevételek mintegy nyolcvan százaléka a résztvevőkhöz (szövetségekhez, klubokhoz) kerül, ezért az EHF mindent megtesz, hogy az érdekek a lehető legkevésbé sérüljenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik