Gyász: elhunyt az 1965-ben vb-t nyert női kéziválogatott csapatkapitánya

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 13:15
null
Guricsné Pásztor Erzsébet
83 éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnoki címet nyerő magyar női válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus – számolt be a gyászhírről a Magyar Kézilabda-szövetség.

A Bp. Spartacus játékosaként 33 alkalommal védte a nemzeti együttes kapuját 1960 és 1966 között, 1962-ben világbajnoki 5. helyezett, három évvel később a Nyugat-Németországban vb-aranyérmet nyerő magyar csapat tagja, egyben kapitánya volt. Az ő szerencsés választása nyomán jutott ki a magyar együttes az 1965-ös – mint később kiderült: győztes – világbajnokságra, amikor az NDK elleni selejtező összesített 12–12-es döntetlenjét követően sorsolással Magyarország szerezte meg a vb-kvalifikációt.

A Bp. Spartacusszal 1965-ben BEK-döntőt, 1964-ben és 1966-ban BEK-elődöntőt játszott, a fővárosi klubbal 1960 és 1965 között, valamint 1967-ben, a Vasassal 1972-ben és 1973-ban magyar bajnok lett. 1963-ban és 1968-ban Magyar Kupa-győztes volt.

Guricsné Pásztor Erzsébetet a Magyar Kézilabda-szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek – írta a szövetség.

Akció közben egy archív felvételen
Akció közben egy archív felvételen

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik